Rangadó ide, rangadó oda, a sokkal jobb formában lévő Falco átgázolt a MOL Szolnok gárdáján. A találkozó azért szombathelyi szempontból annyira nem volt annyira sima, mint azt a tizenöt pontos különbség mutatja, de ilyen arányban is megérdemelten nyertek a sárga-feketék.
Az első kisebb meglepetésre nem kellett sokáig várni: csupán mintegy ezer néző várta a két csapatot a Sugár úti sportcsarnokban. Valószínűleg azért, mert a Duna TV élőben közvetítette a mérkőzést. A másik érdekességre már szintén az első labdafeldobás után fény derült: Dénes Gábor, a nemrégiben súlyos balesetet szenvedett Falcos kosaras visszatért. Erőfeszítéseit, akaraterejét Szekulovics mester díjazta: "Di" a helyet kapott a szombathelyiek tízes keretében. (A felnőtt összecsapás után a junior csapatban már pályára is lépett a korosztályos válogatott kosaras!)
A mérkőzésen jobban kezdett a Szolnok. El is húztak előbb öt, majd nyolc ponttal is az "olajosok", aztán ébresztőt fújt Dzunics és a jugoszláv légiós vezérletével álljt parancsoltak. Ez fordulópontnak bizonyult, innentől kezdve már a Falco irányított. A Falcon belül pedig Tarle a lepattanókat kapkodta, míg Dzunics egy félidő leforgása alatt egymaga 26 pontot dobott - csapatának minden második kosara a nevéhez fűződik -, végül Kálmán irányított és tempót diktált egy személyben. Szépséghiba, hogy három faultja miatt kissé visszafogottan kellett "szervezkednie" Lacikának.
A második félidőben minden ment az eredeti forgatókönyv szerint. A Szolnok azonban kapaszkodott, hetvenhétnél újra egyenlőt mutatott az eredményjelző és a következő tripla is vendégeké volt. Kénytelen volt újítani a Falco, ebben pedig nagy szerepe volt Jávorszki Gábornak, aki sokadszor is meglepte betöréseivel Sitkuékat, ahogy Ivanovics öt darab sikeres hárompontosa is bénítólag hatott Kmézics Zorán tanítványaira. Olyannyira, hogy öt perccel a befejezés előtt szinte már eldőlni látszott a parti. A Falconál már csak az volt a kérdés, hogy meglesz-e a száz? Hát bőven meglett. A végére az erejével és koncentráló képességével is elkészülő szolnokiak sorra rontották el dobásaikat. Dzunics vezérletével labdákat szereztek a hazaiak, ami rendre kosárral is ért véget, Falco pedig meg sem állt egészen 109-ig!
Tőke
Falco KC-Szombathely - MOL-Szolnok 109-94 (23-27, 35-24, 21-26, 30-17)