Felfüggesztették a fegyelmi eljárást Kálmán László ellen.

A Hivatásos Ligák Fegyelmi Bizottsága 2005.05.17-én 11 órakor tartotta meg dr. Puskás Árpád elnök vezetésével a Falco-Debrecen mérkőzésen kiállított Kálmán László fegyelmi eljárását. A meghallgatáson Kálmán Lászlón kivül a sportszervezet jogi képviselője dr.Popgyákunik Péter és Gráczer György ügyvezető vett részt. Bodnár Péter nemzetközi játékvezető jelentésében a játékos kiállítását azzal indokolta, hogy Kálmán László szándékosan neki szaladt. A mérkőzés videofelvételének megtekintése után a FB arra az állásfoglalásra jutott, hogy a felvétel nem bizonyítja a tett elkövetését és a fegyelmi eljárást felfüggeszti. A FB elnöke Puskás Árpád szeretné meghallgatni Bodnár Péter játévezetőt a kiállítás körülményeiről, miután jelentése és a tévéfelvétel nincs összhangban egymással. Véleménye szerint a jövő héten pontot tesznek az ügy végére.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!