A BB1.hu szakportál összeállításából kiderült, a mezőny legmagasabb csapata fogadta a legalacsonyabbat. A szezonbeli első meccsét játszó Falco kezdett jobban, alig 15 másodperc után Turner szerezte meg a sárga-feketék első kosarát, majd Pustahvar vágott be egy triplát, Váradi pedig egy közelit, még két perc sem telt el, és máris 2-7 állt az eredményjelzőn. Aztán eladott labdák és elrontott dobások jellemezték a vendégek játékát, egy 5-0-s rohammal feljöttek a hazaiak 9-10-re. Medford vezérletével aztán megint megrázta magát a Falco, 9-19-nél időt kért Braniszlav Dzunics, három és fél perccel az első negyed vége előtt. Aztán megint jött a fordulat: elvesztették a ritmust a vasiak, Edwards utolsó másodperces triplájával 21-25-re zárkózott a Fehérvár.
Edwards újabb kosarával elérte a tíz pontot, nem mellesleg két pontra hozta fel csapatát. Bognár után azonban Kovács is eredményes volt, majd megint Bognár szerzett kosarat, így két perc után 23-31 állt a táblán. 8-0-val egyenlített a negyed derekán a tavalyi ezüstérmes, amely kínkeservesen ugyan, de fordítani is tudott. Egy kiegyenlített első félidő után 39-37-es állással mentek pihenőre a csapatok.
Farr remekül kezdte a második félidőt, előbb egy triplát, majd egy duplát szerzett, közé ékelődött be Váradi kettese. Ekkor a Falco rohant az eredmény után, hol több, hol kevesebb sikerrel. Három perc volt hátra, amikor Medford távolijával ismét egál lett (52-52), Govens büntetőjével pedig ismét fordítottak a szombathelyiek. A sok fault miatt nem alakult ki folyamatos játék, elég szaggatottá vált a meccs, 53-58-ról indult az utolsó tíz perc.
Govens tett rá egy lapáttal, majd Shepard volt eredményes labdaszerzés után, de Govens triplájával már majdnem tíz volt közte (55-63). Megvillant ugyan az Alba, de többnyire csak büntetőkkel tudott előre araszolni, így a Falco tartani tudta pár pontos előnyét. Három és fél perccel a vége előtt nagy nehezen ismét kiegyenlített a Fehérvár (67-67), időt is kért Szekulovics. A hajrában sokat egyénieskedett és kapkodott a Falco, az utolsó percben fordított az Alba, és a végén büntetőkkel megnyerte a meccset. Kár érte, több volt ebben a meccsben, nem sok hiányzott a bravúrhoz.
Braniszlav Dzunics, az Alba edzője: Mind a két csapat megérdemelte volna a győzelmet, hiszen mindkét csapat nagyon nagy elánnal, küzdelemmel és energiával játszott. Nekünk sikerült a negyedik negyed második felében egy jó védekezéssel megnyerni a meccset, de ettől függetlenül a Falcót is sok dicséret illeti, mert jól játszottak. Sok mindenben kell még fejlődnünk, ma rosszul kezdtünk, védekezésben megint sok hibánk volt, engedtük a Falcót, hogy azt játssza, amit szeretne, a szombathelyiek pedig elég ügyesek, és kihasználták ezt.
Szrecsko Szekulovics, a Falco edzője: Nehéz meccs volt, egy nagyon jó ellenfél ellen. A végén elkövettünk pár apróbb hibát. Döntő volt, hogy a negyedik negyedben, amikor öt ponttal vezettünk, volt három-négy eladott labdánk, aminek köszönhetően visszajött a Fehérvár. Jó meccs volt, jól játszottunk, csak ma nem volt szerencsénk. Sokkal türelmesebben kell játszanunk, nem szabad ennyit kapkodni. Minden hibánkat rögtön megbüntetett az ellenfél. Megpróbáltuk a maximumot, elégedett vagyok, persze sajnálom az eredményt, mert nagy sanszunk volt ma nyerni.