Medford és Turner is marad a Falcónál

Szrecsko Szekulovics elégedett a légiósokkal, úgy érzi, ütős csapat lehet idén Szombathelyen.

Ahogy arról beszámoltunk, a Falco-Trend Optika KC Szombathely legutóbb a Fürstenfeldben megrendezett felkészülési tornán vett részt, ahol – bár a csapatból több alapember is hiányzott – a második helyet szerezte meg a vasi együttes. Szrecsko Szekulovics holnapunknak elárulta, hogy elégedett légiósai teljesítményével, így a próbajátékon lévő Medford és Turner is a csapat tagja marad.

– Nagyon tetszett a csapat a tornán, az Oberwart együttesét magabiztosan, helyenként igazán tetszetős játékkal győztük le pénteken, és a ZTE elleni döntőben sem vallottunk szégyent. Négy alapemberünk is hiányzott, nem nagyon volt lehetőségem rotálni a csapatot, a nagy terhelést kapó játékosok pedig egy nap alatt nem igazán tudtak regenerálódni – ennek fényében úgy gondolom, nem rossz eredmény a tízpontos vereség.

Medford és Turner is marad Szombathelyen
Vágvölgyi Bálint

– Bár foghíjas volt a keretünk, a három amerikai légiósunk részt vett a tornán, és összességében remek teljesítményt nyújtottak – folytatta a mester. – Jó és rossz periódusa is akadt mindegyiküknek, de ez ilyenkor természetes. Govens-t senkinek sem kell bemutatni, tudjuk, mire képes, és annak ellenére ment neki a játék, hogy még csak egy hete készül együtt a többiekkel. Medford és Turner sem okozott csalódást, sőt, tetszett, amit mutattak, jól csinálták a feladatukat. Úgy döntöttünk a vezetőséggel, hogy mindkettőjüket megtartjuk a próbajátékuk után. Govens esetében ilyen kérdés nincs, hiszen ő már garantált szerződéssel érkezett.

A Falcóhoz május elején visszatért Szekulovics végül a teljes keretről és az előttünk álló bajnokságról is ejtett pár szót:

– Összességében elégedett vagyok a mutatott játékkal és a kerettel is. Jó légiósaink vannak, a magyar magunk az egyik legjobb a bajnokságban, ha a válogatottak visszatérnek, megkezdődhet az érdemi felkészülés is. A csapatnál jó a hangulat, pozitív atmoszféra lengi körbe a gárdát, úgy érzem, jó szezon elé nézünk – amiből nem csak mi profitálnánk, hiszen a magyar bajnokságnak is szüksége van egy erős Falcóra - zárta interjúját Szrecsko Szekulovics.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!