A négy mérkőzés óta nyeretlen Falcóhoz látogat a Pécs a középház középszakaszának utolsó előtti, kilencedik fordulójában. A két hete még biztos rájátszás-résztvevőnek tűnő szombathelyiek egy esetleges vereséggel nagyon nehéz helyzetbe kerülnének, a Pécsnek pedig mindenképp győznie kell, ha életben akarja tartani a legjobb nyolcba jutásról szövögetett terveit.
Kálmán László, a Falco vezetőedzője: Mindkét csapat számára életbevágóan fontos lesz ez a találkozó, hiszen nekünk és a Pécsnek is van még esélye a nyolc közé jutásra. Hatalmas pszichés nyomás is nehezedik ilyenkor a küzdő felekre, nekünk azt kell megértenünk, hogy továbbra is a pici dolgokból áll össze a kosárlabda, nem álompasszokat kell adni, hanem ezeket az egyszerű folyamatokat, például a leválásokat kell jól megcsinálni. Nehéz helyzetben vagyunk, hiszen Thomas, az irányítónk továbbra is sérült, nélküle pedig nem igazán jó a csapat ritmusa. Mindent meg fogunk tenni a győzelem érdekében, ha nyerünk, nagyon közel kerül hozzánk a legjobb nyolc, de ha végül úgy is alakul, hogy nem jutunk be a rájátszásba, legalább a saját közönségünktől szeretnénk sikerrel búcsúzni.
Csirke Ferenc, a Pécs vezetőedzője: Az elmúlt fordulók eredményeinek köszönhetően a saját kezünkbe került a sorsunk, ezt pár hete még egyáltalán nem gondoltuk volna. Tettünk is érte rendesen, de tagadhatatlan, hogy szerencsénk is volt. Ennek ellenére nem mi vagyunk a szombati meccs esélyesei, a Falcónál ugyan mostanában valami nagyon nem stimmel, de ők egy jó játékosokból álló erős csapat, akik ráadásul otthon hagyományosan jól szerepelnek – még akkor is ha legutóbb a Kaposvár ellen kikaptak hazai pályán. Fontos lesz a találkozón, hogy jól dobjunk, ugyanis a lepattanó-csatát általában elveszítjük az ellenfeleinkkel szemben. Nagyon bízom a győzelemben, egy stabil, jó védekezéssel remélhetőleg el is érjük ezt a kulcsfontosságú eredményt.