Hatodszor rendezik meg a Horváth Zoltán Emléktornát

A házigazda Falco mellett az Alba Fehérvár, az Atomerőmű SE és a szlovák Komarno küzd meg egymással pénteken és szombaton.

A Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. 2015. szeptember 18-19-én rendezi meg az Aréna Savariában a VI. Horváth Zoltán Nemzetközi Kosárlabda Emléktornát, melynek célja a 2009-ben tragikus autóbalesetben elhunyt Horváth Zoltán emlékének ápolása és a Falco-Trend Optika KC Szombathely számára megfelelő felkészülési mérkőzések biztosítása. Idén a házigazda sárga-feketék mellett az Alba Fehérvár, az Atomerőmű SE és a szlovák BC Komarno együttese lép pályára.

Az esemény keddi sajtótájékoztatóján először Szombathely városának polgármestere, Dr. Puskás Tivadar szólalt fel.

- A hétvégén Szombathely a kosárlabda fővárosa lesz Magyarországon. Remélhetőleg nagyszerű játékot láthatnak majd a kilátogató szurkolók, a szombathelyi szakvezetés pedig felmérheti a csapat állapotát. Horváth Zoltán igazi közönségkedvenc volt Szombathelyen, ami hozzáállásának és kiváló játékának is volt köszönhető, emberi és játékosbeli nagysága miatt jött létre ez az emléktorna. Bízom benne, hogy a tavalyi siker után idén is a Falco végez az első helyen - mondta a városvezető.

- Idén ismét egy nívós tornát sikerült összehozni - vette át a szót a Falco ügyvezetője, Gráczer György. - A Paks a tavalyi bajnokság bronzérmese, az Alba, bár tavaly gyengélkedett, de úgy tűnik, hogy idén a bajnoki címért fog harcba szállni, a visszatérő Komarno pedig szintén nagyon erős csapat. A Falco a nyáron nagy változásokon esett át, hét új játékost igazoltunk, és bízunk benne, hogy ezáltal jelentősen erősödött a csapat. A hétvégi ellenfeleink előrébb tartanak a felkészülésben, mint mi, hiszen még csak három edzőmeccsen vagyunk túl. Remélhetőleg az új igazolásaink egyre jobban beépülnek, és a néhány napja érkező észt válogatott játékos is megfelel az elvárásoknak.

VI. Horváth Zoltán Nemzetközi Kosárlabda Torna sajtótájékoztató
A VI. Horváth Zoltán Emléktorna sajtótájékoztatója
Vágvölgyi Bálint

A szombathelyiek vezetőedzője, Kálmán László a Falco felkészüléséről és szezonbeli várakozásairól is beszélt.

- Nem ennyi légióssal terveztünk nekivágni a bajnokságnak, de sajnos nem sikerült olyan magyarokat igazolnunk, akik erősítést jelentettek volna a csapatnak. Ezúton is köszönöm, hogy a város és a vezetőség ezt támogatta. Indulunk a nemzetközi kupában is, ahol három bivalyerős együttessel fogunk találkozni, de nem szeretnénk pofozógépek lenni. A hétvégi torna egy jó erőfelmérő lesz számunkra, hogy hol is tart a csapatunk. Az észt próbajátékos még csak pár napja van itt, de érzésem szerint ő erősítést jelenthet. Fontos, hogy nem egyéniségekben, hanem csapatban gondolkodunk. Olyan csapategységet szeretnék kialakítani, ami hosszútávon eredményes tud lenni. A bajnokságban a célunk a legjobb nyolcba kerülés, de ezzel tíz-tizenegy csapat is így van, akik szintén remekül erősítettek. Úgy érzem, hogy a pillanatnyi forma és a csapategység fog dönteni - nyilatkozta Kálmán László.

Az emléktornán megkoszorúzzák Horváth Zoltán emléktábláját, amelyen részt vesznek szülei is. Szombathely Megyei Jogú Város anyagilag is támogatja a rendezvényt, amellyel méltó módon kívánnak emléket állítani "Cecének", az "Égi Centernek".

A VI. Horváth Zoltán Nemzetközi Emléktorna programja:

2015. szeptember 18., péntek:

16:30: ASE - BC Komarno
18:15: Megemlékezés - koszorúzás
18:30: Megnyitó
19:00: Falco KC Szombathely - Alba Fehérvár

2015. szeptember 19., szombat:

15:30: mérkőzés a III. helyért
18:00: Döntő
19:45: Eredményhirdetés, tombolasorsolás

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!