Alakul a válogatott játéka

Váradi Benedek szerint az U20-as válogatott csak akkor érhet el jó eredményt az A-divíziós Európa-bajnokságon, ha minden meccsen igazi csapatként harcolnak.

A görögországi A-divíziós Európa-bajnokságra készülő U20-as válogatottunk szombaton Ausztriával játszott edzőmérkőzést, amelyen a mieink harmincpontos, 81-51-es győzelmet arattak. A Szombathelyen edzőtáborozó csapat legjobbja Váradi Benedek volt, aki 19/12-es mutatóval zárta a mérkőzést. A Falco 19 éves fiatalja a BB1.hu megkeresésére elmondta, hogy a találkozón nem az eredmény volt a mérvadó, hanem hogy gyakorolják azokat a dolgokat, amelyeket majd az EB-n is szeretnének megvalósítani.

- Ez a mérkőzés is nagyon jól szolgálta a felkészülésünket - kezdte Váradi Benedek. - Minden ilyen edzőmérkőzéshez úgy állunk jelenleg hozzá, hogy elsősorban nem az eredmény számít. Természetesen az is, de nem az a mérvadó, hanem hogy tudjuk gyakorolni azt a játékstílust és játékformát, amit szeretnénk majd játszani az Európa-bajnokságon. Védekezésben és támadásban is tudtuk gyakorolni a feladatainkat.

- Hogyan zajlik az edzőtábor, kezd kialakulni a csapat játéka?

- Úgy érzem, hogy egyre jobban kezd kialakulni mindenkiben az, hogy tényleg a csapatért akarjon játszani, és ne az egyéni szempontokat helyezze előtérbe. Nagyon fontos lesz, hogy igazi csapatként tudjunk az A-divízióban is részt venni, és úgy látom, hogy jó úton haladunk a megfelelő egység irányába. Lassan-lassan mindenki megismeri azt a fajta stílust és formát, amit szeretnénk majd játszani.

Váradi szerint alakul a válogatott játéka
Vágvölgyi Bálint

- Mit vár az Európa-bajnokságtól?

- Azt nem mondhatom, hogy mi vagyunk esélyesek, hiszen ezt egyikünk sem gondolja így. Sokunknak ez az első A-divíziós Eb-je, és biztosan nagy élmény lesz mindenkinek. Európa elitjével játszhatunk, és mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy itt is győzelmeket szerezzünk. Szerintem ez akkor érhető el, ha csapatként tudunk játszani és harcolni minden mérkőzésen.

- Mi lehet a reális célkitűzés a kontinensviadalon?

- Konkrét célkitűzés nincs megfogalmazva. Tavaly jutottunk fel, ezért természetesen jó lenne elkerülni a kiesést. Nekünk azonban nem ez a célunk, hiszen ha valaki így megy oda, akkor nagy teher alatt játszik. Mi játszani megyünk ki, és tényleg mindent elkövetünk azért, hogy meccseket tudjunk nyerni. Talán lehetőségünk nyílik arra, hogy a legjobb nyolcba, vagy a legjobb tizenkettőbe bekerüljünk, és ne a mezőny hátsó végében végezzünk - mondta a BB1.hu-nak Váradi Benedek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!