A Falco fél szemmel már a jövőre készül

Szeretnék a magyar magot megtartani.

Gráczer György, a klub ügyvezetője az M4 Sportnak nyilatkozott, ahol elmondta: - A jelenlegi keretből a szlovén vezetőedző Gasper Okornon és a másodedző Milos Konakovon kívül egyelőre a magyar válogatott Váradi Benedeknek, Filipovity Márkónak és az amerikai De’Quon Lake-nek van a következő idényre is érvényes szerződése, de szeretnék a magyar magot egyben tartani. Filipovity megfelelő külföldi ajánlat esetén ugyanakkor júniusig távozhat Szombathelyről. Kelendőek a játékosaink, de a piaci árak nem fölfelé mennek, hanem stagnálnak vagy csökkennek, éppen ezért bízom abban, hogy meg tudunk egyezni a válogatott kosarasainkkal.- fogalmazott az interjú elején Gráczer György.

A klubvezető hozzátette: a 2019/20-as szezont az együttest működtető gazdasági társaságot száz százalékban tulajdonló önkormányzat segítségével le tudták zárni, így már a jövőre összpontosítanak. A városvezetés úgy döntött, sport vonatkozásában a Falco prioritást élvez, így az együttes közel azonos színvonalon fog tudni teljesíteni, mint az elmúlt időszakban. Bár a különböző ügynökségekkel a klub számára biztató tárgyalásokat folytattak már, komolyabban csak nyáron térnek vissza a légióskérdésre, akkor ugyanis kedvezőbb lesz a piaci helyzet.

Gráczer György, ügyvezető
Vágvölgyi Bálint

Gráczer György a következő szezonra vonatkozó tervekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az első négy hely valamelyikéről szeretné kezdeni a csapat a rájátszást, és szerinte “meglepetés lenne”, ha a magyar szövetség (MKOSZ) nem az idén főtáblás Falcót kérné fel a Bajnokok Ligája-indulásra.

“Bármilyen visszatekintést nézünk, mi vagyunk az első helyen. Ha megtörténik a felkérés, egyeztetünk kell a tulajdonossal az indulásról, mert egyelőre azt sem tudni, milyen körülmények között és hogyan lesz BL-szezon” – utalt az ügyvezetőnk arra, hogy a márciusban félbeszakított idényt a tervek szerint szeptemberben vagy októberben fejeznék be, ugyanakkor a 2021-re halasztott nyári olimpia miatt a következő szezont a szokásosnál előbb le kell majd zárni. “Ebből adódik, hogy megváltozhat a versenyrendszer” – egészítette ki Gráczer György.

Bodnár Péter, a magyar szövetség főtitkára korábban azt mondta, a szövetség májusban dönt a következő idény kupaindulóiról.

 

(MTI)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!