Egy csapat van Vas megyében

Hiába jött vissza a sírból a Körmend, Martinicsre nem volt ellenszer, így harmadszor is a Falco nyert.

A szezon harmadik vasi rangadóján Krisztanovicsot hagyta ki légiósai közül Kálmán. Bejött a húzása, mert Dukics és Majsztorivics kosaraival már másfél perc után 9-0-ra vezetett a Falco, rögtön időt is kért Déri. Várható volt, hogy előbb-utóbb betalál a Körmend is, de a harmadik perc végén már tíz volt közte. A hazaiak igazi csapatként játszottak, a vendégek játékában viszont nem sok elképzelés volt. Az első negyed után 27-18 állt az eredményjelzőn.

A folytatásban is csak tovább nyílt az olló, Bognár sikeres közelije után 35-21-nél megint magához rendelte övéit Déri Csaba, edző. A piros-feketék egy pillanatra összekapták magukat, kicsit feljebb zárkóztak, de aztán ismét visszaállt minden a korábbi felállásra. A második negyedben már a „Húsz! Húsz! Húsz!” rigmusra is rákezdtek a hazai szurkolók, csapatuk ugyanis ellenállhatatlan volt. A Körmend semmit sem védekezett, ez pedig feküdt a Kálmán-legénységnek. A félidőben 56-35-re vezettek a sárga-feketék, azért „csak” ennyivel, mert a végén büntetőkkel kozmetikázott az MTE.

Falco-Trend Optika KC Szombathely - Egis Körmend
Nem akármilyen meccs volt - Első galériánk
Vágvölgyi Bálint

A harmadik negyedben ismét elhúzott a Falco, az etap derekán már 25 ponttal is vezettek a sárga-feketék, ám ekkor hirtelen jött egy óriási fordulat. Összekapta védekezését a Körmend, ezáltal teljesen tanácstalanná váltak a hazaiak, akiknek előnye folyamatosan olvadt. Hiába kért időt Kálmán, elképesztő szériát futottak a piros-feketék, Popadics, Richards és Tóth volt a vezér. Már tíz ponton belülre is kerültek, ám a harmadik játékrészt végül Doyne első mezőnykosara zárta, így 72-61-ről indult a záró felvonás.

Semmi sem dőlt el, várható volt, hogy izgalmas lesz a hajrá. Váradi révén időnként be-be talált a Falco, de a Körmend lendülete nem tört meg. Ráadásul a szombathelyiek két centerüket, Hallt és Majsztorovicsot is elveszítették. A 37. percben Popadics egy triplával először juttatta vezetéshez övéit (84-85). A végén azonban – még időben eszmélt a Falco – Martinics két extra hárompontosának, valamint a játékosok magabiztos büntetőzéseinek köszönhetően, ha nehezen is, de behúzta a harmadik vasi rangadóját is a Falco. Kálmán László tehát továbbra is veretlen a Körmend ellen.

Falco-Körmend, meccs utáni ünneplés
Falco öröm a lefújás után - Második galériánk
Vágvölgyi Bálint

Kálmán László, a Falco edzője: Gratulálok a csapatnak a nyolcba jutáshoz. A meccs elején nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz a vége. További sok sikert kívánok a Körmendnek.

Déri Csaba, a Körmend edzője: Rossz ritmusban kezdtünk, a védekezésünkön váltottunk, ekkor tudtunk fordítani. Sajnos, az utolsó pillanatokban két jó szombathelyi teljesítmény pecsételte meg a sorsunkat. Szombaton nagy szükségünk lesz a győzelemre.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!