A hosszabbításban kapott ki a Falco

A rendes játékidő utolsó pillanatáig vezettek a sárga-feketék a Szolnoki Olaj KK ellen.

A Szolnok alaposan ráijesztet a vasiakra, akik egy gyors időkérést követően reagáltak, és kezükbe vették az irányítást.

A szombathelyiek folyamatosan növelték előnyüket, húsz is volt közte, de a tízpontos vezetésük végig megvolt. Az Olaj két alapemberét nélkülözve, és szemmel láthatóan „nem készen” nem tudott mit kezdeni Perlék bátor támadójátékával.

A piros-feketék azonban nem adták fel. A harmadik negyed végére tízen belülre kerültek, kettő perccel a rendes játékidő vége előtt pedig már csak két pont volt a házigazdák előnye.

A vége „körömrágósra” sikeredett. A meccs pedig hosszabbításban dőlt el. A Szolnok javára, Vojvoda klasszisával.

Nagyon jó találkozó volt, tele izgalmakkal.

Kálmán László, a Falco vezetőedzője: Végig uraltuk a mérkőzést. A rutintalanság miatt lett szoros. Büszke vagyok a fiúkra. Méltóképpen tisztelegtek Zoli emléke előtt.

Dragan Alekszics, a Szolnok vezetőedzője: Az egész tornán jellemző volt, hogy az első félidőben borzasztóan játszottunk. A második félidőben váltottunk védekezésben, nyomás alá helyeztük az ellenfelet, ezért jöttünk vissza a meccsbe. Ez nem az a játék, amit látni akarok a csapattól, de a felkészülés ezen szakászába nem lehet hibátlanul játszani. Dolgozunk tovább.

Falco-Trend Optika KC Szombathely - Szolnoki Olaj KK
Képek a mérkőzésről
Vágvölgyi Bálint

A Horváth Zoltán Emléktornát a Falco nyerte, második az ASE, harmadik a Szolnoki Olaj lett, míg a Komarno a negyedik helyen végzett.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!