Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Megrázta magát a Falco, nyert Zalaegerszegen

Végre küzdöttünk, végre akartunk, végre mi koncentráltunk jobban a végén. Szép volt fiúk!
-----

A hazaiak szempontjából már semmilyen téttel nem bírt a ZTE-Falco szomszédvári rangadó, a vendégeknek viszont minden győzelemre szükségük volt az osztályozó elkerülése miatt.

Borzasztóan gyengén, sok hibával kezdett mindkét csapat. Két percet kellett várni, mire megszületett az első kosár, a sérült Vlahovics helyén kezdő Váradi talált be távolról. Ezt követően aztán fej-fej mellett haladt a két együttes, egyik sem tudott meglépni a másiktól. Az első negyed hajráját aztán elrontottuk, így tíz perc után, ha nem is sokkal, de 19-18-ra a ZTE vezetett.

Zalakerámia ZTE KK – Falco-Trend Optika KC Szombathely
Nézzen képeket a szomszédvári rangadóról!
VB

A második negyed elején is inkább a zalaiak voltak lendületben, Raúl Jimenez együttese elhúzott hat ponttal, de aztán beállt Mitchell és vezérletével visszakapaszkodott, sőt fordított is a Falco. Ezúttal az utolsó pillanatokban is koncentráltak maradtunk, Perl két büntetőjének, majd okos ziccerének köszönhetően 41-48 állt az eredményjelzőn húsz perc után.

Ugyanúgy, mint a mérkőzés elején, a szünet után is Gáspár és Váradi hármasával indult a játék, csak most fordított sorrenddel. A hazaiak rutinos bedobója és Safford tartotta életben a ZTE-t, amely nagyon kapaszkodott. A 23. percben Lekli kosara után már egál volt (51-51), de aztán megrázta magát az első félidőben pont nélkül álló Timberlake, és sikerült visszavernünk a hazaiak felzárkózási kísérleteit. Sőt, az etap hajrájára már a tíz pontos lélektani határt súrolta a különbség. Plumb büntetője után 67-73-ról indult az utolsó játékrész.

Maradt izgulnivaló bőven a végére. Velkey rögtön egy hármassal kezdett, majd továbbra is hibát hibára halmoztak a csapatok. Aggasztó volt, hogy gyűltek a faultok vasi oldalon, többen is a kipontozódás szélére kerültek. Továbbra is a Falco vezetett, a 36. perc végére már kilenccel is, de egy pillanatra sem nyugodhattunk meg, mert rendre vissza tudott zárkózni a ZTE. Plumb háromra hozta fel övéit, Safford büntetői után, az utolsó percben pedig már csak egy volt közte (85-86). Zagorac tett rá egy büntetővel, majd az utolsó pillanatokban elszakadt a cérna Lekli Józsefnél, aki előbb kipontozódott, majd miután földhöz vágta a labdát, technikait is kapott, így Zagorac és Szabó büntetőivel megszerezte a nagyon fontos győzelmet a Falco.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tovább erre az oldalra