Kaposvárra látogat a Falco

A sérülések ellenére Mandics mester győzelmet vár; Zagorac sem léphet még pályára.

Szombaton este a Kaposvár otthonában zárja az alapszakaszt a Falco-Trend Optika KC együttese. A mérkőzés a hazaiak számára bír nagyobb téttel: amennyiben nyer a Kaposvár, úgy biztosan bejut a felsőházba, ezzel pedig a rájátszásba is. Szombathelyi részről sem tét nélküli azonban a találkozó, hiszen minél jobb pozícióból szeretne nekivágni a középszakasznak az együttes.

Andjelko Mandics, a sárga-feketék vezetőedzője elmondta, sérültekből most sincs hiány a Falcónál, de így is a győzelem reményében küldi pályára csapatát.

– Nekünk is és a Kaposvárnak is nagyon fontos ez a mérkőzés. A hazaiak biztosan mindent megtesznek a sikerért, hiszen nem akarnak a Nyíregyháza–Körmend mérkőzésre figyelni. Viszont nekünk is ugyanolyan fontos a győzelem, nem mindegy ugyanis, hogy hány sikerrel lépünk tovább a középszakaszba. Gondjaink voltak a héten, alig tudtunk edzeni. Timberlake térdsérüléssel bajlódik, és Zagorac, Bazsó Brúnó, valamint Simon Kristóf sem tudott a csapattal edzeni. Utóbbi három játékos közül Bazsó és Zagorac biztosan nem lép pályára, és Simon Kristóf játéka is kérdéses. Zagorac elkezdte az edzéseket, de csak könnyített gyakorlásokat végez a következő napokban. Remélhetőleg két héten belül csatlakozik a kerethez. Itt van még Will Tamás ügye is, az ő esetében a hivatalos papírokra várunk, addig nem tudom megmondani, hogy most kell elkezdenie letölteni a büntetését, vagy később. Vannak tehát gondok, de ennek ellenére bízom a győzelemben. Remélem, kellő komolysággal állunk a találkozóhoz. A Kaposvár egy nagyon jó csapat. Senkit se tévesszen meg, hogy Chism elment, hiszen Davis már egy-két edzés után is remek teljesítménnyel rukkolt elő a legutóbbi fordulóban – vélekedett Andjelko Mandics, a Falco szakvezetője.

Zagorac még külön edzéseket végez
Vágvölgyi Bálint

Kaposvári részről teljes a keret, csupán az együttesre nehezedő nyomás az, ami nehezíti Fekete Ádám tanítványainak dolgát.

– Egyértelműen csak a győzelem jár a fejünkben, erre készülünk – mondta Fekete Ádám, a Kaposvár vezetőedzője. – Hat hónapja azért dolgozunk, hogy megszerezzük a felsőházi helyek valamelyikét, ettől pedig most már csak egyetlen győzelemre vagyunk. Az eddigi szereplésünk kapcsán elmondhatom, büszke vagyok a csapatomra. Mindenki tisztában van a Falco elleni mérkőzés fontosságával, a játékosaim a maximumot fogják nyújtani. Meg kell tennünk az utolsó lépést a célunk eléréséért. Hiszek a sikerben, annak ellenére is, hogy a csapat legjobb statisztikákkal rendelkező játékosa elhagyott bennünket. A Falcónak is szüksége van a győzelemre, biztos vagyok benne, hogy teljes erőbedobással fognak harcolni. Az előző mérkőzésen centerproblémákkal küzdöttek, de ezt szombatra minden bizonnyal sikerül megoldaniuk. Talán rajtuk nincs akkora nyomás, mint rajtunk, de ha mindenki száz százalékot nyújt, akkor nyerhetünk. A hiba, pici felelőtlenség biztosan nem fér bele részünkről, azt a szombathelyiek keményen megbüntetnék, ezért is várok maximális koncentrációt. Teljes kerettel tudtunk készülni a héten.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!