A Falco-Trend Optika KC Szombathely csapata szombaton 93-69-re diadalmaskodott a Marso-NYKK ellen a bajnokság 9. fordulójában. A szombathelyi gárda zsinórban második mérkőzését nyerte meg, így elmozdult a tabella utolsó pozíciójából.
Ezen a mérkőzésen debütált a felnőtt mezőnyben a csapat saját nevelésű 17 éves játékosa, Hódi Patrik. A Justin Robinson kiesése miatt bekerülő fiatal tehetség a BB1.hu portálnak adott nyilatkozatában elmondta, nagyon örül a bemutatkozásának, hiszen ezzel egy gyerekkori álma vált valóra.
– Nagyon jó érzés volt a felnőtt gárdában pályára lépni – mondta Hódi Patrik. – Ez volt a gyerekkori álmom, amióta elkezdtem kosarazni. Örülök, hogy sikerült nyernie a csapatnak, és felemelő érzés volt, hogy még pontot is szereztem. Így a diadalnak, ha csak kis mértékben is, de én is részese voltam. Amikor gyerekként elkezdtem kosarazni, az volt az álmom, hogy egyszer én is kifuthassak a pakettre a Falco felnőtt csapatának tagjaként, és a nevemet a hangosbemondóban hallva pacsizhassak a társakkal.