Kérdéses Tomic játéka

A negyedik fordulóban a Paksot fogadja a Falco.

Szombaton 18 órától a Paks csapatát látja vendégül a Falco Trend-Optika KC Szombathely együttese az NB I-es kosárlabda-bajnokság negyedik fordulójában. A nyeretlen sárga-feketékre nehéz meccs vár az eddig hibátlan ASE ellen. A Falco dolgát ráadásul az is megnehezítheti, hogy Boban Tomic játéka sérülés miatt erősen kérdéses.

Bencze Tamás, a Falco vezetőedzője: Nem vagyunk könnyű helyzetben, de nem lehet más célunk, mint győzni. Normál esetben sem lehet egy csapatnak más célja hazai pályán, a három vereség után pedig még égetőbb a dolog, még nagyobb szükség van arra, hogy nyerjünk. Nyilván ehhez a Paksnak is lesz egy-két szava, nem lesz egyszerű dolgunk. Az Atom kerete az egyik legerősebb a bajnokságban. Minőségi légiósak vannak, illetve olyan magyar játékosok, akikkel bátran számol a kezdőben Braniszlav Dzunics. Erős tehát a keretük, de az elmúlt három meccs azt bizonyítja, hogy játékban is nagyon együtt vannak. Senki sem verhetetlen azonban, minden mérkőzés más és más. A játékosaimon azt érzem, hogy nagyon nyerni akarnak, rendkívül eltökéltek. A Paksnak is vannak gyenge pontjai, arra fogunk koncentrálni, hogy hibára késztessük őket. Ki kell zárni őket a támadólepattanókból, jól kell védenünk a kettő-kettőket. Támadásban megfelelő szélességben kell játszanunk, mert az egyik erősségük, hogy a gyűrű alatti területeket jól uralják. A Jászberényben kézsérülést szenvedő Simonra számíthatok, de Tomic - aki a combjára kapott egy rúgást - nem edzett a hét elején, tegnap pedig rá is sérült, úgyhogy az ő szereplése erősen kérdéses. Nem teljesen mindegy, hogy játszik vagy sem, de akkor is maradunk tizenegyen, akiknek meg kell oldani a pótlását.

Dzunics szerint még most is motivált a Falco

A Paks remekül kezdte az idényt, a Nyíregyházát, a Körmendet és a Kaposvárt is magabiztosan győzte le. Braniszlav Dzunics a három szoros vereség ellenére is motivált ellenfélre számít, úgy érzi, jó erőmérő lesz csapatának a szombathelyi találkozó.

Braniszlav Dzunics, a Paks vezetőedzője: Egy nagyon motivált csapat ellen fogunk játszani, hiszen három vereséggel áll a Falco, de ebből akár három győzelem is lehetett volna. Ennek tükrében egy nehéz mérkőzésre számítok, kíváncsi leszek a játékosaim reakciójára egy ilyen motivált ellenféllel szemben. A Falco egy jó csapat, amely a Timberlake-Zagorac tengelyre építi a támadójátékát, de rajtuk kívül is vannak játékosok, akik bármikor előrukkolhatnak kiváló teljesítménnyel. Így készülünk, szerencsére mindenkire számíthatok.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!