A város polgármestere segített a sárga-feketéknek.
Február 6-án indult útjára a Szombathely, a segítés városa elnevezésű programsorozat, melynek keretében a vasi város polgármestere megtanította újraéleszteni a Falco KC Szombathely csapatát.
- Hazánkban évente közel 26 ezer ember hal meg hirtelen szívhalál következtében, ezeken csak az tud segíteni, aki mellettük van. Percenként 10 százalékkal csökken a túlélés esélye, és Magyarországon jó esetben legalább 10 perc, míg a mentők kiérnek a helyszínre - mondta bevezetőjében dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere.
Újraélesztettek a falcósok
Vágvölgyi Bálint
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!