Szoros meccsen győzelem a Falco célja

Jászberényben folytatják a bajnokságot a sárga-feketék.

Szombaton fél héttől a Jászberény otthonában lép pályára a Falco KC Szombathely csapata az NB I-es kosárlabda bajnokság harmadik fordulójában. Nem vár könnyű meccs a sárga-feketékre, hiszen Földi Sándor csapata mindkét eddigi mérkőzésén győztesen hagyta el a pályát, a vasiak azonban kétszer kapituláltak. Ami a szombathelyiek keretét illeti, minden játékos Bencze Tamás rendelkezésére áll, teljes kerettel utazunk Jászberénybe.

A találkozót a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu weboldalon élőben, megszakítás nélkül közvetíti.

- Két vereség után mi más lehetne a célunk, minthogy megszerezzük az első győzelmet? Ettől függetlenül azt gondolom, hogy nem mi vagyunk a favoritok, hiszen ellentétben velünk, a Jászberény eddig minden meccsét hozta. Igaz ugyan, hogy még ők sem úgy játszanak, ahogy szeretnének, de ez hatványozottan igaz ránk is. Hazai pályán nagyon nehéz őket legyőzni, roppant erős a keretük, és ha igazak a hírek, akkor már fel tudnak állni akár négy honosított játékossal és három légióssal is. Kollégámnak sok olyan lehetősége van, ami nekem nincs meg, de ettől függetlenül az én csapatom is értékes. Célunk az, hogy végig szoros meccset játsszunk, és ha esély van rá, a végén behúzzuk a győzelmet - mondta Bencze Tamás, a Falco edzője.

Nem olyan rossz ez a Falco

A Jászberény harmadik hazai meccsére készül. Eddig a Körmendet és a Nyíregyházát is sikerült legyőzniük. Földi Sándor edző azt mondta, hogy a sérült Rasztko Dramicsaninra és Dejan Mladenovicsra egyelőre még mindig nem számíthat.

- Óvva intenék mindenkit attól, hogy leírja ezt a Falcót. Eddig két meccset játszottak, Zalaegerszegen Zagorac nélkül kaptak ki pár ponttal, a nagyon szervezett Kecskemét ellen pedig kétszeri hosszabbítás után maradtak alul. Az a meccs egyébként nagyon tetszett, szerintem eddig a szezon legszínvonalasabb derbije volt. Nehéz meccsre számítok, hiszen a szombathelyiek kezdőötöse elég erős: a válogatott Szabó Miklós egy brusztolós, kemény center, Zagorac kívül-belül képes ponterősen játszani, Will kettes és hármas poszton is használható, nagyon jók a befutásai, Timberlake már bizonyított Magyarországon, nagyon jól bontja meg a védekezést, remekül egy-egyezik, a bajnokság egyik legértékesebb játékosa, Tomic pedig rutinos játékos, ügyesen mozgatja a csapatot, és az ő egy-egyei is veszélyesek. És akkor még nem beszéltem Harazinról, aki minden meccsen hozzáteszi a magáét, valamint a fiatal, tehetséges cserékről - mondta a hazaiak mestere, Földi Sándor.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!