A Falco visszavágott a Komárnónak

Sokkal frissebben játszottunk, mint ellenfelünk. Molnár Miklós alpolgármester a zsűriasztalnál a játékvezetőket, a kispadnál Gráczer Györgyöt fenyítette.

Közel ezer néző előtt, jó hangulatú meccset játszott a Falco a szlovákiai Révkomárommal. A találkozó a hét eleji meccs visszavágója volt, ahol 20 pontos vereséget szenvedtünk.

Ma sokkal jobban és frissebben játszott a Falco. Az első tíz percet leszámítva Bencze Tamás csapatának akarata érvényesült. Kijött a lépés a légiósoknak, de a fiataljaink is biztatóan játszottak.

A Falco megérdemelten nyerte meg a meccset 97-77 arányban.

Kínos közjáték

A harmadik negyed lefújását követően Molnár Miklós alpolgármester (lehet, hogy a régi reflexek miatt, ugyanis korábban kis-tulajdonos volt) a zsűriasztalhoz rohant, ahol az egész csarnok szeme láttára, füle hallatára megfenyítette a játékvezetőket, majd a helyére leülve sem tudott megnyugodni.

A kispadhoz rohant, ahol Gráczer Györgyhöz intézte intelmeit.

Kínos pillanatok voltak.

Falco KC Szombathely - MBK Rieker Komarno
Zagorac remekül játszott
VB

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!