"Mindenképp győznünk kell"

Bencze Tamás és csapata nem veszi félvállról az eddig nyeretlen Factum elleni találkozót.

Szombaton 17 órától a Factum Sport Debrecen otthonában lép pályára a SZOVA-Trend Optika KC Szombathely csapata az NB I-es férfi kosárlabda bajnokság 10. fordulójában. A hazaiakhoz a héten két új amerikai légiós is érkezett, azonban a sárga-feketék vezetőedzője, Bencze Tamás szerint csak a győzelem az elfogadható eredmény a gárda számára.

- Nem lehet kérdés, hogy nyerni megyünk Debrecenbe. Nyilván mindent meg fognak tenni, hogy megnehezítsék a dolgunkat, de ezen a mérkőzésen mindenképpen győznünk kell. Nem ismerjük a légiósaikat, nem tudjuk, hogy mire képesek. Gyakorlatilag abból tudunk kiindulni, ami korábban volt, illetve az Albacomp elleni meccset néztük meg, de az ilyen szempontból értékelhetetlen, különösen ha pályára lép a két új külföldi. A magyarjaikból készültünk, figyelnünk kell a Mladenovicsra, Cseh Gyurira, illetve a Boros is tehetséges játékos. Ők hárman azok, akik minőségben hozzá tudnak tenni a Factum játékához. A légiósaikból csak az összevágott videók alapján tudunk készülni, a nevükön kívül semmit nem tudunk róluk. Maximálisan komolyan vesszük ezt a találkozót, hiszen ezután két nagyon nehéz összecsapásunk lesz, és a három meccsből kettőt szeretnénk megnyerni, ugye fogadjuk majd a Székesfehérvárt és utazunk Sopronba. Nincs mindenki százszázalékos állapotban, de teljes kerettel utazunk - mondta a BB1.hu-nak Bencze Tamás.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!