Kálmán László lett a mérkőzés legjobbja a szombati Szolnok elleni bajnoki rangadón. A Falco rutinos irányítója a tőle megszokott lendülettel dirigálta társait, 38 játékperc alatt 29 pont, 9 gólpassz, valamint egy-egy lepattanó és labdaszerzés került a neve mellé. A szombathelyi kapitányt a lefújást követően elsőként a meccs tapasztalatairól kérdeztük.
- Kellően felspannolta magát a társaság a mérkőzésre, hiszen mindenképpen meg akartuk mutatni, hogy egy komoly csapat ellen is van esélyünk. A találkozó nagy részében magabiztosak voltunk, tudtuk játszani a ránk jellemző gyors kosárlabdát, továbbá kihasználtuk, hogy a Szolnok kicsit lassabb szerkezettel érkezett hozzánk. Úgy gondolom, nem is a palánk alatt, ahonnan az ellenfelünktől hiányzott Báder Márton, hanem sokkal inkább a mezőnyposztokon voltunk jobbak az Olajnál – összegzett a BB1.hu-nak Kálmán László.
Nem mehettünk el szó nélkül a saját teljesítménye mellett sem, hiszen az idei szezonban már sokadszor volt igazi motorja a sárga-fekete együttesnek.
- Azt tettem, ami a dolgom. Amikor kellett felvállaltam a kosarakat, a betöréseket, amikor pedig a gólpasszokra volt szükség, akkor igyekeztem minél jobb helyzetbe hozni a társakat. Azt gondolom, komplett teljesítményt nyújtottam. Természetesen nem szabad elbíznunk magunkat, hiszen jövő héten már készülnünk kell a Kecskemét ellen, amely egy nagyon kellemetlen stílusú csapat. Tovább kell haladnunk a megkezdett úton, mert nagyon szép folytatás várhat ránk a szezon további részében is. A bajnokság elején nem sokan gondolták volna, hogy kevésbé neves játékosokkal is ilyen remek eredményeket érhetünk el, ám az jól látható, milyen sokat ér a kiváló csapategység. Ki vagyunk éhezve a sikerre! – riogatta az ellenfeleket a Falco csapatkapitánya.