Vereséggel kezdett a FALCO Zalaegerszegen

A bajnok végig vezetve, megérdemelten nyert a pontszegény találkozón. Nikola Lazics együttese pénteken a román BC Mures ellen javíthat.

A házigazda Zalaegerszeg ellen kezdte meg szereplését az idei Göcsej Kupán a FALCO-SZOVA KC Szombathely. Sérültjeink közül Váradi, Borszéki és Pankár nem, Alekszejev és Harazin viszont vállalta a játékot.

Bár jól kezdtük a meccset, sokáig nem örülhettünk, hiszen az 5. percben elhúzott a ZTE. Rengeteget hibáztak a sárga-feketék, minden eladott labdánkat könyörtelenül kihasznált a bajnok. Völgyi Péter együttese sokkal olajozottabban működött, mint a FALCO.

A folytatásban aztán mindkét oldalon lehetőséget kaptak a cserék is, a játék képe azonban nem sokat változott. A zalaiak őrizték magabiztos előnyüket, a félidőben 45-34-re vezettek.

A fordulás után bár felzárkóztunk 5-6 pontra, egyenlítenünk nem sikerült. Mindig akadt ugyanis valaki a szomszédoknál, aki a hétén cipelte a csapatát. A szombathelyieknél egyedül Gosa nyújtott egyenletesen jó teljesítményt, igaz a második félidőre Alekszejev és Hajmásy játéka is feljavult.

Megérdemelt győzelmet aratott a ZTE, a FALCO pedig sokat tanulhat ebből az edzőmeccsből.

Folytatás pénteken este hat órától a Sugár úton. Az ellenfél a román BC Mures együttese lesz.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!