Ma este ismét összecsapott egymással felkészülési találkozón a szlovák Komarno és a FALCO. A helyszín ezúttal Dunaszerdahely volt. A két csapat pénteki meccsét 94-78-ra a sárga-feketék nyerték.
Ezúttal nem volt olyan sima az összecsapás, az első negyedet három ponttal a „hazaiak” nyerték. A második tíz percet – elsősorban a remekül játszó Gosa-nak köszönhetően – ugyan két ponttal hozta a FALCO, ám a félidőben még így is egy volt oda.
A harmadik negyed döntött. A szünet után a szombathelyiek pörögtek fel jobban, előbb kiegyenlítettek, majd a maguk javára fordították az eredményt Kálmánék.
Öt nap alatt tehát másodszor is legyőztük a Komarnot.
Nikola Lazics együttesében egyébként Váradi Kornél és Harazin Tamás sérülés miatt nem lépett pályára.