– Nagyon jól érzem magam Szombathelyen. Tetszik a város, volt már időm körbenézni, és mivel a központban lakom, minden közel van hozzám. A csapat körül is minden rendben, úgyhogy elmondhatom, jó helyre kerültem. Szerencsére könnyedén befogadtak a srácok, nem volt probléma a beilleszkedéssel. Mindenkivel jól kijövök, bár korábbról senkit nem ismertem, csak mint ellenfél találkoztunk a pályán. Szimpatikus, jó társaság jött össze idén a FALCO-nál, de hogy mire leszünk képesek, azt egyelőre még nem tudom megmondani, hiszen sem a mi, sem az ellenfelek keretei nem véglegesek.
– Neked már voltak tapasztalataid korábban is Nikola Lazicsról, hiszen Zalaegerszegen volt edződ. Változott a szerb mester azóta?
– Nem sokat. Ugyanolyan jó színvonalú edzéseket tart most is. Persze az alapozás mindig nehezebb, ilyenkor mindig többet kell dolgozni, mint szezon közben. Keményen tesszük a dolgunk, és azért a végére általában rendesen el is fáradunk.
– Beszéltél már Laziccsal arról, hogy mi lenne jövőre a feladatod?
– Erről egyelőre még nem volt szó. Ez még a jövő zenéje.
– De azért talán nem tévedünk azzal nagyot, ha azt mondjuk, Kálmán László első számú cseréje leszel.
– Jó kapcsolatban vagyok Lacival is. Ám mivel eddig még nem nagyon voltak taktikai edzések, a figurák sem kerültek még elő, így egyelőre nem nagyon volt mit ellesnem tőle. Edzés közben persze azért néha-néha ő is ellát egy-két jó tanáccsal, gondolom, így lesz ez majd a meccseken is.
– A csapattal jelenleg csak Charles Gosa edz a külföldiek közül. Milyenek a benyomásaid az amerikai fiúról?
– Charles emberileg és játékosként is tökéletes. Aztán most, hogy jönnek a felkészülési találkozók, majd kiderül, hogy meccsszituációkban mire képes. Egyébként azt hiszem, a többiek nevében is mondhatom, hogy várjuk már nagyon az edzőmeccseket.