Elkezdte a FALCO

Ma délelőtt Kálmánék a kiscsarnokban fociztak. Eközben a vezetőség is gőzerővel dolgozik: magyar és külföldi játékosoknak is ajánlatot tettünk. Körvonalazódik a felkészülési program is.

Ma délelőtt megtartotta első edzését a 2010/2011-es szezonra készülő FALCO-SZOVA KC Szombathely. A tréning laza volt, a Sugár úti kiscsarnokban futballoztak Kálmánék.

A csapatból mindenki ott volt, még Nárai Bence is, igaz ő csak civilben, hiszen az U18-as EB miatt csak a jövő héten csatlakozik társaihoz.

Focizott első edzésén a Falco
Az új igazolás, Simon László is ott volt a FALCO első edzésén. Tekintse meg galériánkat!
Mészáros Zsolt

A FALCO egyébként augusztusban heti 8-10 edzéssel készül. Szombatig egyelőre még csak rávezető jellegű foglalkozások lesznek, hétfőtől azonban már indul a kemény munka.

Gráczer György ügyvezetőtől megtudtuk, a klub továbbra sem mondott le arról, hogy magyar játékosokkal erősítse meg keretét. Több kiszemelttel is tárgyalásban állnak, ám ők egyelőre még nem adtak választ. Közeledtek az álláspontok a légiósokkal is, akikkel akár már a napokban megegyezés születhet.

A bajnoki rajtig még 66 nap van hátra. Körvonalazódik a felkészülési program is.

Edzőmérkőzések:

2010. szeptember 03. péntek, 18:00 FALCO-SZOVA KC Szombathely – Komarno (SVK) (Arena Savaria)

2010. szeptember 16.-19. között: Göcsej Kupa (Zalaegerszeg)

2010. szeptember 24.-26. között: I. Horváth Zoltán Emléktorna (Arena Savaria) Résztvevők: Atomerőmű SE, Pécsi VSK, FALCO-SZOVA KC Szombathely, külföldi vendégcsapat.

További 3-4 edzőmérkőzés szervezés alatt áll.

Szezon start: 2010. október 09. szombat: FALCO-SZOVA KC Szombathely – Kaposvári KK

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!