A hétvégén két fiatal játékossal is szerződést kötött a FALCO-SZOVA KC Szombathely.
A 18 éves erőcsatárral, Nárai Bencével szóban már korábban megegyezett a klub, ám mivel a kosaras előbb a menedzsere által szervezett bajai edzőtáborban volt, majd az U18-as válogatottal szerepelt, csak most kerülhetett sor az aláírásra. Nárai 2+1 évre kötelezte el magát a sárga-feketékhez.
A 21 éves hátvéd, Horváth Dávid 1 évvel hosszabbította meg nyáron lejáró kontraktusát. Nála felmerült az is, hogy esetleg T-licencel egy B csoportos csapatnál is szerepeljen jövőre, ez ügyben azonban egyelőre még nem született döntés.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!