Elődöntőben a Körmend

Nem született meglepetés a párharc harmadik meccsén. Jobban játszottak a piros-feketék, és 3-0-s összesítéssel továbbjutottak. A FALCO számára vége az idei szezonnak.

Az első negyedben megint meggyőződhettünk arról, hogy a Körmend szenzációs formában van, a FALCO pedig nagyon fáradt. Az első pontokra még tudtak felelni Kálmánék, ám a negyed végére már elhúztak a hazaiak, 14 ponttal vezetettek (28-14).

Ekkor mindenki azt hitte, a félidőre már el is dől a meccs és ezzel együtt a párharc is. Nem így lett, köszönhetően annak, hogy a szombathelyiek egy 15-1-es hajrát produkáltak. Lehetett volna még szorosabb is, ha a 18. percben sportszerűtlent ítélnek Wilson ziccerénél Scott ellen. Ehelyett azonban a végén pont Scott büntetői zárták a negyedet, a félidőben 43-38 volt az állás.

A szünetben aztán rendezte sorait a Sabáli-legénység, és az elképesztően játszó Ferencz demoralizáló hárompontosaival állva hagyta a FALCO-t. A vendégeknél sokáig csak Frazier dobott pontot, de azok is „csak” duplák voltak. Érdekesség, hogy első és egyetlen triplájukat a 33. percben dobták Kálmánék.

Az utolsó negyeden már semmi nem múlt. A sárga-feketék lélekben már feladták, a Körmend pedig parádézott.

Összességében újabb magabiztos győzelmet arattak, és a három találkozó képét tekintve teljesen megérdemelten jutottak tovább az elődöntőbe a hazaiak. A Magyar Kupában a FALCO, a bajnokságban a Körmend örülhetett. Kálmánék zsinórban három évig ott voltak a topcsapatok között, ez a sorozat azonban a „söpréssel” most megszakadt.

Mjus Körmend Kc - Falco Szova Kc
A kép csalóka, Ferenczék egyáltalán nem voltak padlón. Tekintse meg galériánkat!
Unger Tamás
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!