Karácsony után mindig elmegyek egy hétre pihenni, tudva azt, hogy ilyenkor nyugi van, lelassul minden, nem történik semmi, senkinek nem hiányzom, és tennem sem kell semmit.
Úton voltam már, amikor a városban terjedni kezdett a hír: tragédia történt. Egy ideig nem volt térerőm, aztán azt vettem észre, hogy csak jönnek és jönnek a nem fogadott hívásokról az sms-ek. Elszorult a szívem, éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben. És ekkor érkezett meg testvérem üzenete: "Tesókám, nem érlek el, de tudnod kell, hogy autóbalesetben meghalt a Horváth Zoli…”
Atyaég, ez nem lehet igaz, ez egy rossz vicc… de hát öcsém sose viccelne ilyennel. Ám már ott is volt a következő üzenet, ami ugyanerről szólt. Hívtam mindenkit sorban, és már mindenki tudta, amit korábban velem akart cáfoltatni. Volt, aki sírt, volt, akinek remegett a hangja, a gyász pedig kezdte magát berágni minden sejtembe.
Zoli itt hagyott bennünket.
Miért mindig a jók mennek el? Zoli, Neked még annyi dolgod lett volna! Hogy hagyhattál itt bennünket, akik igazán csak most érezzük át, mit jelent, hogy Te nem vagy! Ebből a városból az emberek elmenni szoktak, nem idejönni, és Te még is jöttél! Ez a város gyanakvóan fogadja az idegeneket, igazán soha nem fogadjuk be őket, Téged mégis befogadtunk! Hány meg hány ember szívében gyújtottál örömet azzal, hogy családként tekintettek a mi Falconkra, és otthonodként a mi városunkra! El sem hiszed, hány embert tettél boldoggá azzal, hogy szombathelyi lettél, és el sem hitted volna, hogy mennyi férfiember dörzsöl szét egy könnyet a szeme sarkában miattad.
Ebben az érzések nélküli, kiégett világunkban, amikor hősök csak nagy ritkán születnek, nekünk lett egy. Akit megmutathattunk testvéreinknek, szüleinknek, gyerekeinknek, akire rámutathattunk: Nézd, ő a mi hősünk!
De Zoli, a hősök soha nem halnak meg…
Én diggitynek akarok hinni, hogy Te sem haltál meg igazán, csak másnak volt Rád szüksége, annak, akinek mi, gyarló emberek nem parancsolhatunk. Remélem, az Isten nem csak félrenézett egy kósza pillanatában, hanem komoly dolga van Veled!
Laci, Tibor, Imi, Csabi, Arnas és a többiek! Ha Ti most összezuhantok, akkor eldobtok mindent! Mutassátok meg, mutassátok meg Neki! Higgyétek el, hogy Ő veletek lesz!
Gyuri bá, amit Te tettél ez elmúlt napokban, ami terhet megint a válladra vettél… meggyőződésem, hogy addig lesz Falco, amíg Te vagy.
Szurkolótársak … áhhhh … nem tudok mit írni … Zúgjon a Hajrá Falco! De halkan indítsátok, nagyon halkan, majd egyre erősödjön, ütemre rúgjátok a lelátó vasát, és legyen egyre hangosabb, dübörögjön, szakadjon ki minden üvegtábla, csak hogy Ő is hallja!
A rohadt életbe …
… mindig a jók mennek el.
Van egy szám. Mindig ezt dúdolom magamban, amikor nagyon rossz kedvem van, s nagyon vágyom a harmóniára, talán egy kicsit segít...
Czeglédy Csaba
