Két támadó szellemű csapat találkozott egymással szerda este, egyikük sem a védekezésükről volt híres. Nem kis meglepetésre hamar meglógott a Nyíregyháza, amely egészen a harmadik negyedig vezetett. Sitkuék magabiztosan játszottak, extra támadójátékot produkáltak, szinte minden akciót kosárral fejeztek be. Szerencsére azonban a védekezéssel nekik is akadt gondjuk, így ebben a periódusban nem tudták eldönteni a meccset.
A második negyedben tovább folytatódott az adok-kapok. Kazlauskas és Morris nem játszottak jól, nagyon hiányoztak a pontjaik. Déri Csaba cserélt, behozta Pankárt és Borszékit, akik új színt vittek a csapat játékába. A kritikus pillanatokban mindig akadt valaki, – leginkább Horváth Zoltán – aki a hátán cipelte a csapatot. A második tíz percet már mi nyertük, sikerült valamelyest faragni a hátrányunkból. A félidőben 46-51-es vendég vezetést mutatott az eredményjelző.
A szünet után óriásit változott a játék képe. A FALCO egy pillanatra sem adta fel, és bár Kazlauskasnak továbbra sem ment, a jól játszó Horváth mellé csatlakozott Wilson és Kálmán, aminek aztán meg is lett az eredménye. Két perccel a negyed zárása előtt előbb egyenlítettek a sárga-feketék, majd a vezetést is átvették. Pankár triplája azt jelentette, hogy az utolsó, mindent eldöntő tíz percet már 4 pontos vezetéssel várhattuk.
Továbbra is izgalmas maradt a találkozó. Morris feljavult, betöréseivel rendre gondot okozott a piros-fehérek védelmében. Sokszor csak fault árán tudták őt megállítani.
A végére láthatóan megjött a szombathelyi játékosok kedve, többször is formás akciókkal zárultak a támadások. Ha nehezen is indult, de a hajrát a FALCO bírta jobban, Déri Csaba együttese a legjobbkor fordította a maga javára az eredményt, így végül megérdemelten nyert 98-87-re.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!