A szerződés értelmében az NB II-es együttes továbbra is az egyetem működteti, viseli annak költségeit. A FALCO KC lehetőségeihez mérten segítséget nyújt a csapat utaztatásához. A gárda a hazai meccseit továbbra is az Egyetemi Sportcsarnokban játssza, de törekszenek előmérkőzések rendezésére az Arena Savariában.
A FALCO KC felnőttcsapatának közvetlen utánpótlásából (U20) az egyetemi hallgatókat és másokat a jövőben az Egyetemi SE csapatában átigazolással vagy kettős játékengedéllyel szerepelteti az NB II-ben. Az átigazolási és a licenc költségeket a sárga-feketék állják – tudtuk meg Gráczer Györgytől, a FALCO ügyvezetőjétől.
– Ezekben a korosztályokban nálunk túltermelés keletkezett. Egyszerűen nem tudunk az U20-as csapatban annyi embert játszani, amennyien jelen pillanatban vannak. Szeretnénk nekik is lehetőséget biztosítani, mert vannak olyan gyerekek, akik a később érő típushoz tartoznak, és lehet, hogy csak egy-két év múlva derül ki, hogy esetleg magasabb osztályban is használhatóak. Ez az egyetemnek is jó, mert minőségi játékosokat kapnak, így az NB II-es csapatuk jobb eredményt fog tudni elérni, mint az előző években. Egyébként lesznek majd olyanok is, akik T-licenccel az U20-as gárdában és a SzoESE csapatában is játszanak – mondta Gráczer.
Az NB II-es csapat játékosainak az Egyetemi SE 3-4, a FALCO pedig 1 edzéslehetőséget biztosít, továbbá a sportszakos egyetemi hallgatók itt teljesíthetik a sportszakmai gyakorlatukat.
A szerződés ugyan egyelőre csak egy évre szól, de dr. Gál László, a SzoESE elnöke azt mondja, a felek hosszabb távra terveznek.
– Nagy örömünkre szolgál ez az együttműködés. Úgy gondoltuk, hogy szorosabbra fűzzük a két egyesület közötti kapcsolatot, aminek egyik oka, hogy az elmúlt években számos, a FALCO-ban nevelkedett, jó kosaras került az egyetem hallgatói közé. A Szombathelyi Egyetemi Sportegyesületben a nyáron jelentős, váratlan változások történtek edzői posztokon. A férfi és női kosárcsapatot is új trénerek irányítják. A férfiaknál Esztergályos Róbertet Kéri Péter váltotta, és Váradi Attila is segíti a munkánkat. Az edzők díjazását egyébként kölcsönösen oldjuk meg a FALCO-val. Megpróbáljuk biztosítani a játékosok számára az egyetemi továbbtanulás helyben történő lehetőségét, ezáltal pedig egy meglehetősen erős, szakmailag szervezett, Szombathelyhez és az egyetemhez kapcsolódó kosárcsapatot tudunk szervezni. A FALCO-nak ez azért lesz jó, mert az utánpótlás játékosait versenyeztetni tudja, és ez is segíti a magyar fiatalok beépülését a felnőtt csapatba. Persze jobb lenne NB I/B-s szinten működtetni ezt az együttest, de hát ez már pénzkérdés – mondta dr. Gál.