Donald Wilson a FALCO harmadik légiósa

Tegnap este sikerült megegyezni az elmúlt szezont a Zalaegerszeg együttesénél töltő amerikaival. Wilson jövő hét közepén csatlakozik be a felkészülésbe.

Wilson nem lesz ismeretlen a szombathelyi szurkolók előtt, hiszen az elmúlt szezont Szolnokon kezdte, majd januárban a sérült Calvin Watson pótlására leigazolta a ZTE. A kék-fehéreknél összesen 19 meccsen lépett pályára, átlagban közel 32 percet játszott, ezalatt 12,47 pontot dobott, 3,84 lepattanót szerzett és 3,10 gólpasszt adott.
Az 1-2-3-as poszton egyaránt bevethető, 194 centi magas, 93 kg-os amerikai a Portland University-n végzett, magyarországi idénye előtt 8 meccset a spanyol másodosztályban, majd másfél szezont a holland első ligában szereplő ZZ Leiden csapatában játszott, ahol 16,8 pontos átlagot produkált.

– Wilson hihetetlen atletikus képességekkel rendelkezik. Ez nem is csoda, hiszen fiatalabb korában hármasugró- és magasugró versenyeket is nyert. Tökéletesen illik a csapatunkba. Laci, Arnas és Morris személyében extra támadóink vannak, kellett melléjük egy olyan játékos, akiben van pont is, de egyben csapatember is. Jól védekezik, és az 1-2-3-as poszt bármelyikén használható. Rendkívül dinamikus kosaras. Kimondott vezér típus. Remek mentalitással rendelkezik, és az sem egy utolsó szempont, hogy nem ismeretlen számára a magyar mezőny – mondta honlapunknak Déri Csaba edző.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!