Kazlauskas a régi – Csak úgy szórta a triplákat

Nagy figyelem kísérte a FALCO edzését a Haladás Munkacsarnokában. Először gyakorolt együtt társaival Arnas Kazlauskas és Donovan Morris. Öten igazoltan hiányoztak.

Körülbelül 50 szurkoló volt kíváncsi a Haladás Munkacsarnokában a FALCO harmadik teremedzésére. A figyelem elsősorban a két légiósra, Arnas Kazlauskasra és Donovan Morrisra irányult.

Mindketten jól mozogtak, az már elsőre látszott, hogy fizikálisan nagyon erősek, többek egybehangzó véleménye szerint Arnas a régi.

Déri Csaba edző is hasonlóan jó véleménnyel volt a két új szerzeményről.

– Arnas nem volt zsákbamacska számomra, hiszen őt még a Nyíregyháza edzőjeként volt szerencsém megismerni testközelből is. Remek állapotban érkezett, a nyáron edzett külön is. Hihetetlen játékintelligenciája van, nagyon gyorsan passzol, és mindenre hamar reagál. Nem véletlenül lett bajnok a FALCO-val. Extra játékos, azt hiszem, a posztján ő lesz a legjobb a magyar mezőnyben. Donovan egy nagyon hosszú utazás után tegnap este érkezett meg hozzánk, az már most látszik, hogy jó képességű, de még nagyon fáradt a lába. Remek fizikai adottságokkal rendelkezik, hosszú keze van, ami sokat jelent a kosárlabdában. Két hete van arra, hogy bizonyítson – mondta az edzés után honlapunknak Déri.

Falco edzés
Kazlauskas és Morris is jól mozgott. Tekintse meg galériánkat!
Mészáros Zsolt

A próbajátékon lévő Donovan Morris az edzés első percétől feltűnően vidáman, mosolyogva végezte a gyakorlatokat. Jó kedve a tréning végére sem hagyott alább.

– Jól éreztem magam az első napon, bár a végére már eléggé elfáradtam. Elég sokat kivett belőlem a hosszú utazás. Nem vagyok ehhez hozzászokva, hiszen öt óránál többet még nem utaztam egyhuzamban. Úgy vettem észre, remek csapatba érkeztem. Jó a társaság, mindenki hamar befogadott. Remélem, megfelelek majd a próbajátékon – mondta Donovan Morris.

– Hogy milyenek a benyomásaim az új FALCO-ról? Jó srácok, felkészült edző, remek csapat – ezt már Arnas Kazlauskas mondta a falcokc.hu-nak. Már csak Laci barátom hiányzott. Bár még eléggé az elején járunk a felkészülésnek, azt hiszem, jó kis csapat leszünk. Nagyon meleg volt a csarnokban, Déri Csaba gyilkos edzést vezényelt nekünk – mondta végül nevetve.

A csapatkapitány, Kálmán László igazoltan hiányzott, egy anyajegyét vetette le az arcáról, csakúgy, mint Feigl Imre, akinek előjött a gerincsérve, Horváth Zoltán pedig Szolnokon volt a válogatottal. Ott volt ugyan Kiricsi László és Turóczi Tamás, ám egyikük sem edzett, előbbinek feltörte a lábát cipője, utóbbinak pedig a lába fájt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Holnaptól kaphatók a FALCO bérletek

Nem változnak a jegyárak. Idén is többféle kedvezményt lehet igénybe venni.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!