Balhé után – Összefoglaltuk az eseményeket

Kiállítás, verekedés, a találkozó idő előtti lefújása. Így fejeződött be a tegnapi FALCO – Atomerőmű bajnoki elődöntő. Az MKOSZ főtitkára pályabezárást javasol, de hétfőn minden vitatott kérdésben döntés születhet.

Tények

Valamivel több, mint fél perccel a mérkőzés vége előtt English a Szombathelyi Televízió felvételein is jól látható módon fellökte Kálmán Lászlót. Ezt követően előbb Horváth Zoltán, majd Lakatos Péter vett elégtételt. De a két csapat többi játékosa is pillanatok alatt ott termett az események helyszínén, és kivette részét a csetepatéból. Időközben a szurkolók közül is többen a pályára rohantak. A jegyzőkönyv tanulsága szerint közülük valaki(ik) kétszer megütötte(ék) az egyik játékvezetőt. A három sípmester ezt követően úgy döntött, lefújja a meccset. A találkozót így az Atomerőmű 89-73-ra megnyerte, és 2-0-ra vezet a három győzelemig tartó párharcban.

Káosz a játékvezetőknél

A három játékvezetővel a mérkőzést követően nem lehetett beszélni. Azt mondták, nyilatkozni csak Szabó Györgynek, JB elnökének engedélyével lehet. A BB1.hu kosaras hírportál még tegnap késő este elérte.

– A vezetőbíró tájékoztatott az eseményekről. Telefonon elmondta, hogy egyikőjüket kétszer megütötték a pályára betóduló nézők. Úgy ítélték meg, hogy a kialakult helyzetben, miszerint a játékosok, edzők és a szurkolók egyaránt berohantak a pályára, nem lehet folytatni a találkozót. Az esetet természetesen kivizsgálja az általam vezetett testület, igaz én a rájátszás előtt jeleztem Sterbenz Tamásnak, az MKOSZ főtitkárának, hogy sem erkölcsileg sem szakmailag nem tudok felelősséget vállalni a játékvezetők ténykedéséért, mivel ő a fejem felett átnyúlva, a küldő bizottság első emberével karöltve megváltoztatta a negyeddöntők bíráinak küldését. Azóta nekem nincs rálátásom a történtekre. Így előfordulhat az, hogy olyan valaki vezetett meccset, aki nem is tesztelt. Sajnálom, ami Szombathelyen történt. Ide vezet, ha nincsenek rendben a dolgok – mondta a játékvzetői bizottság első embere.

A nyilatkozat “küldést” érintő részére a nap folyamán reagált Sterbenz Tamás, az MKOSZ főtitkára is.

– A bizottság vezetőjével való vitánkat nem szeretném a nyilvánosság előtt megvívni. Azt azonban elmondom, hogy nem én változtattam meg a játékvezetői küldést. Épp ellenkezőleg. Ragaszkodtam az eredeti beosztáshoz. A JB elnöke egyébként a play-off egyik meccsnapjára hirdetett tesztelést. Nonszensz. Azzal, hogy átnyúltam a feje fölött, csak segítettem neki, mert így a legjobbak fújják a sípot a rájátszás meccsein. Sajnos azt kell mondanom, az őszi Játékvezetői Bizottság változtatás nem segített. Egyébként ennek az ügynek nincs köze a tegnap történtekhez, mert ha a világ legrosszabb bírói lettek volna a tegnapi meccsen, a biztonságért akkor sem ők felenek – mondta.

Zártkapus meccsek következnek?

Sterbenz Tamás egyébként azt nyilatkozta, hogy a FALCO a lehető legszigorúbb büntetésre számíthat, mert nem ez az első alkalom, amikor balhé volt az Arena Savariában. A már említett hírportálnak azt is elárulta, személy szerint, miután beszélt a játékvezetőkkel, azt javasolja, hogy a FALCO soron következő hazai meccseit zártkapuk mögött játssza. Az MTI-nek pedig azt is elárulta, hogy már hétfőn kora délelőtt összeül az MKOSZ Versenybizottsága.

Ezen az ülésen azonban nemcsak a FALCO-ra kiszabandó döntésről kell határozatot hozni. A páros csata szempontjából érdekes lehet, hogy mi lesz a Kálmánt felöklelő és ezért kiállított English büntetése.

Gráczer György sajnálja a történeteket

A csapat ügyvezetője megkeresésünkre elmondta, nagyon sajnálja a történeteket. Hangsúlyozta, a FALCO és a Paks között nagyon jó volt a kapcsolat, a szurkolók is baráti viszonyt ápoltak egymással. Úgy látja, English cselekedete volt az olaj a tűzre. Igaz gyorsan hozzáteszi azt is, ez nem jogosíthatja fel a szimpatizánsokat arra, hogy berohanjanak a pályára és inzultálják a játékvezetőket.

– Már elég régóta otthonunk az Arena Savaria. Semmi probléma nem volt eddig. Alaposan át fogjuk gondolni, hogy milyen lépéseket kell tennünk a biztonság megteremtésének érdekében – mondta.

Folytatás Pakson

Kedden az Atomerőmű otthonában szépíthet a FALCO. Ha kikapunk, a bronzéremért játszunk. Úgy tudjuk, Mészáros Zalán keze bedagadt, és nem játszik, de sérült Kálmán László is. Utóbbi ma volt sebtisztításon. Kérdéses English sorsa is, akit kiállítottak. Az ő szeme állítólag bedagadt. Alighanem nem lesz ott a pályán Lakatos sem, akinek ütését a TV2 ma esti hírműsorában többet lassították, mint a konkurens csatornán Erdei egy-egy bal egyenesét.
A felsoroltak közül ma senkit nem tudtunk elérni telefonon, de nem vette fel a telefonját a két csapat edzője sem.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!