Zsinórban harmadszor kapott ki a FALCO

Volt a Dombóvár mérkőzésnek olyan pillanata, amikor úgy tűnt, a FALCO Kálmán vezérletével kikecmereg a gödörből és megszakítja rossz sorozatát. A vendégek azonban nem engedték kiénekelni a sajtot a szájukból.

Pocsék első félidő

Jól kezdte a találkozót a FALCO. Sokáig úgy tűnt, csak Clark és Horváth Zoltán képes pontot dobni. Az első 12 ponton ketten osztoztak. 7-5 volt ide. Utoljára ekkor volt okunk az örömre. A Dombóvár magához ragadta a kezdeményezést. Hol többel, hol kevesebbel, de a szünetig innentől végig a vendégek vezettek. Szrecsko Szekulovics igyekezett úgy keverni a lapokat, hogy megtörje a kékek lendületét. Kevés sikerrel. A korábban kevesebbet játszók közül dobott triplát Borszéki, szedett „bravúr lepattanót” Feigl, de ez is kevésnek bizonyult. Sok volt az eladott labda, Vrsaljko pedig különösen gyenge produkcióval rukkolt elő ebben a játékrészben. Dicséretet érdemel a sérülten is pályára lépő Kálmán László. Rajta semmi nem múlt. Összeszedte a csapatot, pontokat dobott.
A vendégeknél Bódi és LeGrange 9, Adams pedig 11 pontot dobott. Az első játékrész legeredményesebb szombathelyi játékosa Horváth volt, aki 12 pontig jutott.
A félidő végeredménye 17-19-es első tíz perc után 34-43 lett.

Majdnem sikerült a bravúr

A második játékrész elején, mire elkezdtünk volna szomorkodni, hogy minden ott folytatódik, ahol az elsőben abbamaradt, a FALCO megrázta magát. Vrsaljko és Hudson is elkezdte termelni a pontokat. A szombathelyi csapat előbb biztosan tíz ponton belülre került, majd nyolc és hat lett közte. Az utolsó negyedre 62-56-os dombóvári előnnyel fordultak a csapatok. Lakatosék azonban folytatták a felzárkózást és elsősorban a sérülten is extrát nyújtó Kálmán vezérletével két pontra is feljöttek. Ekkor Hudsontól elcsenték a labdát, az ellentámadást pedig triplával fejezték be a vendégek. Ez a momentum döntőnek bizonyult. A FALCO másodszor már nem tudott talpra állni.

Falco Kc : Dombovari Kc
Hudson játéka a második félidőre feljavult, azonban ez is kevésnek bizonyult. Tekintse meg galériánkat!
Unger Tamás

A FALCO zsinórban harmadszor kapott ki, ennek ellenére őrzi negyedik helyét a bajnokságban. Mögöttünk azonban nagy a tolakodás a Szolnok, a Dombóvár és az Univer sem mondott még le arról, hogy pályaelőnnyel kezdje a rájátszást.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!