Filipovity Markó visszatér Szombathelyre

Világlátott, régi-új játékosával erősít a Falco.

A Falco KC Szombathely bejelentette, hogy a magyar válogatott kosárlabdázó, Filipovity Markó újra a sárga-fekete mezben szerepel a következő szezonban. A 29 éves, 206 centiméter magas játékos korábban a 2019–20-as idényben már erősítette a szombathelyi csapatot, azóta pedig több európai és nemzetközi élvonalban is pályára lépett.

Az előző szezonban az Alba Fehérvárban átlagosan 14,5 pontot és 5,4 lepattanót szerzett a magyar bajnokságban, a FIBA Europe Cupban pedig 13,5 pontot és 4 lepattanót jegyzett mérkőzésenként. A Falco-csapatban már korábban is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, többek között a Dijon elleni győztes triplája is emlékezetes maradt a szurkolóknak.

Ha minden hivatalos engedély és dokumentum időben elkészül, Markó már a szerdai FIBA Europe Cup-negyeddöntőn, a KK Bosna ellen hazai pályán mutatkozhat be régi-új csapatában.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!