A találkozót vasárnap este hat órától a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu oldalon élőben, megszakítás nélkül közvetíti.
A hárompontos dobást kell megakadályozni
A FALCO-SZOVA KC Szombathely azzal, hogy hétvégén megverte a Zalaegerszeget, a Pécs pedig kikapott az Albacomptól, hatalmas lépést tett az alapszakasz második helyének megszerzése felé. A kedvező pozíció megtartásáért azonban győzni kell az Univer otthonában, és ha ez megvan, akkor lehet indulni a listavezető Székesfehérvár után. A csapat csak a találkozó napján indul el. Szombaton este még az Arénában edzenek Kálmánék. A holnapi programban egy lajosmizsei ebéd és egy kecskeméti csendes pihenő is szerepel.
- Mindkét csapatnak égető szüksége van a győzelemre – kezdte mondandóját Szrecsko Szekulovics. Nekünk kell a győzelem, hogy tartsuk a lépést a Péccsel és az Albacomppal, ellenfelünk pedig a felsőházi rájátszásért küzd. Négy kiváló légiósuk és egy erős magyar magjuk van. Nem egyszer láttam jól játszani Zsoldos András csapatát. Nincs igazi centerük, ezért hárompontosokkal próbálkoznak. A triplákat ráadásul jó százalékkal is dobják. A héten inkább a védekezést gyakoroltunk, nagyon fontos, hogy ugyanolyan szellemben kosarazzunk, mint tettük ellenük Szombathelyen.
Pankár Tibor továbbra sem játszhat. Horváth Zoltán is kihagyott két edzést a héten, mert a Zalaegerszeg elleni mérkőzésen összeszedett ütéstől bedagadt a szeme. Az orvosok azonban azt mondták, az Univer ellen már ott lehet a pályán.
Győzni kell
Borszéki Csaba szerint csapatunk jól ismeri a Zsoldos-féle taktikát. Sok múlhat azon, hogy gyors vagy lassú kosárlabdát látunk vasárnap este.
- Mindenféleképpen nyerni szeretnénk. Az esély megvan, hiszen jó formában vagyunk. Igaz az öltözői hangulatra eddig sem lehetett panasz, a Zalaegerszeg elleni győzelem viszont nagyot dobott a csapaton. Egy kicsit hasonlít ez a meccs is a szerdaihoz, hiszen itt is van törleszteni valónk, hiszen tavaly kikaptunk Kecskeméten. Szeszélyes csapat az Univer. Velünk ellentétben ők nincsenek annyira összeszokva, mert új légiósokat igazoltak. A novemberi meccsünk elég sima volt ellenük, de azóta sokat fejlődtek Szabóék. Kemény dió lesz. Otthon sokkal jobban és agresszívebben játszanak, mint idegenben. Az általunk jól ismert Zsoldos-féle taktikát játsszák, mi inkább a gyorsindításokra fogunk törekedni, míg ők inkább lassítanák a játékot. Nincs klasszikus ötös centerük, viszont jól játsszák meg az egy-egy elleni játékokat, és biztos kézzel dobják a hárompontosokat is. Ennek ellenére én bízom a győzelemben – mondta honlapunknak Borszéki Csaba.
Mindent egy lapra tesz fel a Kecskemét
A Kecskemét élet-halál harcot vív a nyolcba kerülésért. Rapszodikus teljesítményt produkálnak. Jelenleg kilenc győzelemmel és nyolc vereséggel a nyolcadik helyen állnak a táblázaton.
- Remélem, hogy egy nagyon kemény és jó meccset játszunk vasárnap - mondta honlapunknak Zsoldos András edző. Tisztában vagyunk ellenfelünk képességeivel, mindenképpen bravúrra lesz szükségünk a győzelemhez. Elsősorban a védekezésben és a lepattanó szerzésben kell extrát nyújtanunk. Nagyon erős csapat a FALCO. Amit Kálmán Laci és Ciric játszik, az félelmetes. Ők húzzák a csapat szekerét, képesek bármikor eldönteni egy meccset. Ezen kívül Horváth Zoltán is sokat fejlődött az idei évben, Perincic pedig egyszerű eszközökkel hajtja végre ugyan a feladatát, de nagyon hasznos kosaras ellenfelünk gépezetében. Idén már a PVSK Kupán és a bajnokságban is játszottunk ellenük. Bár lehet különböző filozófiákat gyártani, de én azt mondom, nem érdemes ezekből a meccsekből kiindulni. Nekünk nincs más választásunk, mindent egy lapra kell feltennünk és megpróbálni a lehetetlent. Természetesen bízok a győzelemben. Miért ne tenném?