Nem tudnak edzeni a FALCO-sok - Miért van hideg az Arena Savariában?

A szerdai FALCO – Zalaegerszeg mérkőzésre több játékos pulóverben melegített. A lelátón pedig szinte mindenki fázott. Miért? Utánajártunk. Sok problémát találtunk.

A csapat a hideg miatt a kiscsarnokban edz

A FALCO játékosai nemcsak a Zalaegerszeg elleni mérkőzés előtt melegítettek pulóverben. Az edzésekre is alaposan fel kell öltözniük, ha nem akarnak megfázni. Arra is volt már példa, hogy inkább a kiscsarnokba vezényelte a játékosokat Szrecsko Szekulovics vezetőedző.

– Ha nagyon hidegre fordul az időjárás, óriási a sérülésveszély, és arra is nagy a sansz, hogy valaki megbetegszik, és ki kell hagynia egy fontos találkozót. Ezért megyünk át a kiscsarnokba, és nem tudunk ott edzeni, ahol a mérkőzéseinket játsszuk – mondta a Nyugatnak Gráczer György, a FALCO-SZOVA KC Szombathely ügyvezetője. Akitől azt is megtudtuk, nem is mindig van lehetőségük átmenni a másik csarnokba, mert az sokszor foglalt.

Kívülről szép, belül kezdődnek a gondok.
sadness

Nem lehet befűteni…

Loksa László, az Arena műszaki vezetője szerint ők képtelenek megoldani ezt a helyzetet.

– Komoly problémák vannak a csarnok hő technikájával, ezt több vizsgálat is megállapította – mondja. – Ha mínusz öt fok van kint, egyszerűen képtelenség befűteni. Gépészeti gondok is vannak és nem jó a szigetelés sem. A tervezésnél sajnos nem figyeltek több dologra. Nem leválaszthatók egyes terek. Gyakorlatilag, amit mi felfűtünk, az a nézők beengedésnél el is illan.
Ezeket a problémákat mi többször jeleztük a SZOVA zrt.-nek és a városnak is.
Egyébként pedig számítógép vezérli a fűtésrendszerünket, bárki visszanézheti: mi maximális teljesítménnyel igyekszünk menteni, ami menthető.

Sok gond van a csarnokkal

Dr. Czeglédy Csaba honlapunknak azt mondta, alpolgármesterségének elején ideje egy részét a csarnok hiányosságainak, gondjainak megoldására szentelte. Szerinte három részre lehet osztani ezeket. Vannak a garanciális hibák, amiket többé-kevésbé már megoldottak. Vannak kivitelezési gondok, például üvegtégla helyett több helyen más, gyengébb anyagot használtak az építésnél, másrészt a mobil lelátókat nem lehet elektronikus úton kihúzni. A harmadik csoportba a tervezési hiányosságokat sorolta a politikus.

– A város egyébként a gondok egy részét észlelte, vissza is tartottunk több, mint 100 millió forintot a kivitelező kifizetésekből – mondja. Aztán hozzáteszi: azt azért tudnia kell mindenkinek, hogy a csarnok nem fog összedőlni, negyven, ötven év múlva is a város büszkesége lesz.
Sajnos a hideg fő oka a tervezési problémákban rejlik. A hibáért azonban senki nem akarja vállalni a felelősséget. Magyarországon nincs is arra gyakorlat, hogy a tervezőt ilyenkor felelősségre lehessen vonni. Ugyanakkor előbb-utóbb meg kell oldani ezt a helyzetet.

Sok gond van a csarnokkal
sadness

Elmozdultak a holtpontról a tárgyalások

Természetesen megkerestük a SZOVA Zrt. Arena Savariával foglalkozó munkatársát is. Megtudtuk, folyamatosan egyeztetnek, tárgyalnak a kivitelező Strabaggal. Ugyanakkor elismerték, hogy a tervezővel szemben sokkal nehezebb érvényesíteni az érdekeket.

– Az Arena Savaria átadását követően már az első télen szembesültünk a gonddal – tért ki külön a fűtéssel kapcsolatos problémára Lökkös Judit. Akkor ezt még kezdeti hibának véltük. Két évig nem is volt nagy probléma, hiszen enyhébb volt a tél. Most azonban, mivel tartós hideg van, képtelenség kifűteni az Arenát.
Ezért elsősorban az építészeti kialakítás a felelős. Nagy, lehűlő üvegfelületek vannak. Rendezvények előtt, a vendégek beléptetésekor a bejárati ajtók folyamatosan nyitva vannak, az ilyenkor a kialakuló huzat fél óra alatt teljesen lehűti a csarnokot. A fűtési rendszer sem igazodik teljesen az építészeti kialakításhoz.
Nagyon összetett problémával állunk szemben, de ismerjük a helyzetet, és mindent elkövetünk, hogy mihamarabb megoldást találjunk rá. Az utóbbi időben pozitív irányban mozdultak el a tárgyalások a kivitelező Strabaggal is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Mennyezet, ami alászállt! - Leszakadt az Arena Savaria teteje

Fotóink tanúsága szerint akár tragédiához is vezethetett volna, ha az omlás meccs alatt következik be.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!