A szerdán este hét órakor kezdődő mérkőzést a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu weboldalon élőben, megszakítás nélkül közvetíti.
Az nyer, aki kevesebbet hibázik támadásban
Szrecsko Szekulovics edző nehéz meccsre számít. Bár azt mondja, „öt emberes” együttes az Albacomp, de hazai pályán bárkire veszélyesek. Akárcsak csapatának, nekik is a támadójáték az erősségük. A tréner szerint kulcskérdés, hogy tudják-e semlegesíteni Bellt és Radovicsot.
- Mindenki kipihente magát a téli szünet alatt, felfrissülten érkeztek vissza játékosaim. Ez fontos volt, hiszen biztos vagyok benne, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk szerdán - mondta Szekulovics. A bajnokságban már csak két csapat van, aki veretlen hazai pályán. A Falco és az Albacomp. Igazi rangadó lesz. Mindkét együttes inkább támadásban jeleskedik, az fog nyerni, aki kevesebbet hibázik a befejezéseknél. Ellenfelünk tulajdonképpen „öt emberes” csapat, bár igaz, a hatodik játékosuk, Hanga Ádám is nagyon tehetséges kosaras. Nagy kérdés tehát, mi lesz, ha fault problémáik lesznek. Persze nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy Bam Doyne visszatérésével tovább erősödtek. Az ilyen játékosoknál viszont mindig nagy kérdés, hogy milyen teljesítménnyel rukkolnak elő volt csapatuk ellen. Vagy nagyon jól, vagy elég halványan teljesítenek. Én inkább az utóbbiban bízom. Speciális játékot játszik az Alba. Elsősorban Bellre és Radovicsra építi a gyors akcióit, amiket vagy betörésekkel vagy hárompontosokkal próbálnak befejezni.
Az edzőtől megtudtuk azt is, hogy Andrija Ciric karácsony előtt összeszedett combhúzódását még most is érezte a tréningeken, ezért könnyített munkát végzett a héten. Ivan Perincicnek pedig a hüvelykujja fájdult meg, ennek ellenére mindketten játszani fognak szerdán. Nem úgy a sérült Pankár Tibor és a szívproblémákkal bajlódó Feigl Imre, akik viszont biztosan nem léphetnek pályára a fontos rangadón.
Vrsaljko szerint felkészültek az Albacompból
A sárga-feketék centere, Denis Vrsaljko azt mondja, nem aggódik a mérkőzés miatt, hiszen alaposan feltérképezték az Albacompot. A horvát kosaras szerint nem szabad hagyniuk, hogy a hazaiak irányítsák a játékot.
- A téli szünetet otthon töltöttem a családommal Zadaron. Jó volt, egy kicsit kikapcsolódtam. Persze már nagyon vártam a meccseket és az edzéseket, odahaza ugyanis elég kevés szó esett a kosárlabdáról. Bár csak videóról láttam az Albacompot, azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, jó csapatról van szó, remek légiósokkal. Nekem elsősorban Scott Morrisonra kell majd figyelnem. Ő nem egy igazi pozíciós center. Szekulovics mesterrel megbeszéltük, mire kell vigyáznom, mi az erőssége és mi a gyengéje a kanadai centernek. Nem aggódok különösképpen, hiszen felkészültünk. Rájuk kell erőltetnünk az akaratunkat, nem szabad hagyni, hogy irányítsák a játékot. Én sosem foglalkozom a saját statisztikámmal, engem elsősorban az érdekel, hogy mindig megnyerjük az adott mérkőzést, hiszen bajnok akarok lenni a Falcoval – mondta Denis Vrsaljko.
Hudson szerint okosan kell játszani
Darryl Hudson egyre jobb formában kosarazik. A csapat legutóbbi két hazai meccsén egyaránt 20 pontot dobott. Az amerikai hátvéd azt mondja, elsősorban az Albacomp külföldi játékosaira kell figyelni.
- Egyre inkább kezdem visszanyerni a sérülésem előtti formámat. Meccsről meccsre jobban megy a játék. Persze tudom, hogy szerdán a csapathoz hasonlóan nekem sem lesz könnyű dolgom. Mindenekelőtt nagyon okosan kell játszanunk. A védekezésünkre az eddigieknél is jobban oda kell figyelnünk, hiszen Morisson, Bell és Radovics is rendkívül ponterős játékosok. És persze ott van még Bam Doyne is, aki bármikor képes jó játékkal előrukkolni. Tisztában vagyok vele, hogy az Albacomp szombati győzelmének köszönhetően vezeti a tabellát, de természetesen ettől függetlenül győzni megyünk Székesfehérvárra – mondta Darryl Hudson.
Folytatná jó sorozatát az Albacomp
Az Albacomp már a hétvégén lejátszotta első idei tétmeccsét. Sőt dombóvári győzelmükkel a tabella élére álltak. Peresztegi Nagy Ákos edző azt mondja, megpróbálják minél több hibára kényszeríteni, és legyőzni a Falcot.
- Egy hosszú sorozat elején vagyunk. Hétvégén Dombóváron volt meccsünk, szerdán a bajnokcsapatot fogadjuk, szombaton pedig már az Európa Kupa négyes döntőjében játszunk. Szeretnénk mindhárom akadályt sikeresen venni, ezért már december második felétől ezekre a találkozókra készültünk. Úgy gondolom, hogy a magyar bajnokságban azok a csapatok, akik az élbolyban szeretnének maradni, nem hibázhatnak hazai pályán. Ezért tehát duplán fontos lesz számunkra a Falco elleni mérkőzés. Tudom jól, hogy sokan azt mondják, nem fogjuk bírni erővel, de én meg azt mondom, hogy csapatom fizikai állapota van olyan szinten, hogy ezeket a mérkőzéseket megnyerje. Majdnem ugyanolyan szerkezetű az idei Falco is, mint volt a tavalyi. Szekulovics kollégám hasonló szisztémával válogatta össze a játékosokat. Az irányítójuk és a bedobójuk ugyanaz, Hudson személyében hasonló stílusú hátvédjük van, négyes poszton pedig szintén ügyes játékosaik vannak, ráadásul Horváth Zoltánnal még erősödtek is. Egyedül talán Váradi Kornél pótlását nem tudták megoldani. Nagyon jól kell védekeznünk ellenük, és minél több hibára kell késztetnünk a Falcot - mondta Peresztegi.
A hazaiaknál is lesz hiányzó. Soós Gábor combizomszakadást szenvedett, ezért ő biztosan nem játszhat.
Tavaly Doyne 26 pontot dobott az Albának
A két csapat legutóbb a rájátszás elődöntőjében találkozott egymással. A Falco 3-1-es összesítéssel lépett tovább a kék-fehéreken. Utoljára május 23-án csaptak össze a felek, a sárga-feketék 98-89-re nyertek. Érdekesség, hogy a bajnokcsapat legjobbja a 26 pontos Bam Doyne volt. Az amerikai ma már az ellenfelet erősíti.
Eddig csak Bognár „hozott szerencsét”
A szerda esti összecsapást a Hartyáni Zsolt, Ádám József, Bognár Tibor hármas fújja. Érdekesség, hogy idén mindhárom játékvezető egy-egy meccset vezetett a Falconak. Hartyáni a ZTE – Falco (99-82), Ádám a Paks – Falco (98-90), Bognár pedig a Falco – Pécs (86-85) találkozót.