A kezdetektől fogva fantasztikusan játszó szombathelyiek az első félidőben tíz triplát szórtak, ebből hetet az első negyedben. Már két perc után 12:2 volt a hazaiaknak, s hiába kért időt Szalai János, nem tudta lefékezni az FKC-t. Kálmán eleinte csak betört és kiosztott, Benitez, Gráczer és Pankár pedig holtbiztosan dobta a hármast, utóbbi az első negyed utolsó három másodpercében kettőt is bevágott, egyebek mellet ez is elővetítette a Sopron vesszőfutását. Vendégoldalon, Rawlins, McDaniel és Pojbics igyekezett, de ők is rengeteg hibával játszottak, így tulajdonképpen szünetig el is dőlt a meccs (58:37).
A továbbiakban csak az volt a kérdés, hogy a Falco mikor éri el a harmincas és a negyvenes különbséget. Az előbbi a 28., utóbbi a 35. percben történt. A sárga-feketék tehát folytatták a Pécsett megkezdetteket, s nem csak önbizalomnövelő, de gólarányjavító győzelmet is arattak. A soproniak szánalmasan vergődtek, míg Váradi Attila csapata örömjátékot produkált.
A folytatásról annyit, hogy a zuhanyhíradó szerint az Ászok zsinórban hatodik kudarca nem marad következmények nélkül. Vasi oldalon szerencsére nincsenek ilyen jellegű gondok, sőt, a győzelmek olyannyira megnövelték a sárga-feketék ázsióját, hogy a következő két meccsüket közvetíti a televízió. Az eredeti időponttól eltérően Kecskeméten nem november 8-án szombaton, hanem 13-án csütörtökön hattól játszanak Kálmánék, majd 19-én szerdán következhet a Körmend elleni rangadó.
Falco KC Szombathely-Soproni Ászok-SMAFC 108:71 (34:16, 24:21, 30:22, 20:12). Szombathely, 1000 néző, vezette: dr. Páli, Kiss L.
Falco: KÁLMÁN 27/3, GRÁCZER 15/9, PANKÁR 18/12, BORSZÉKI 14/6, BENITEZ 16/3. Csere: Feigl 2, Henrik 8/3, Horváth B. 4, Kiss Z. 4, Szabó Zs. -. Edző: Váradi Attila.
Sopron: McDaniel 8, RAWLINS 29, Walke -, Mogyorósy 4, Vilcinskas 4. Csere: Pojbics 11, Preiner 3, Körtélyesi 6, Palotai P. 4, Balogh G. 2. Edző: Szalai János.
Az eredmény alakulása: 3. perc: 14:2, 8. perc: 26:12, 11. perc: 36:20, 16. perc: 50:25, 23. perc: 61:43, 28. perc: 80:50, 35. perc: 102:62.
Kipontozódott: Mogyorósy a 32. percben.
Váradi Attila: - Nagyon jó ritmusban kezdtünk, az elején bejöttek a külső dobásaink. Gyakorlatilag az első félidőben annyi előnyt szereztünk, hogy a végén még egy kis könnyelműsködést is el tudtunk viselni. Gratulálok a csapatnak, nagyszerűen játszott.
Szalai János: - Sajnos nem tudok mit mondani.