Komoly áldozattal járt a Szolnok fölött aratott nyolcpontos idénynyitó siker, a meccset félig sérülten vállaló Kálmán László állapota tovább romlott, ezért az irányító kénytelen kihagyni a szerdai paksi összecsapást. Jesus Ramses Benitez mellett tehát egy másik kulcsemberéről is le kell mondania Váradi Attila vezetőedzőnek. A kupagyőztesnél sincs minden rendben, Davis és Smith sérült, ugyanakkor Zsoldos András két légióst is tesztel, hármas-négyes poszton a korábban Debrecenben is megfordult horvát Ridlt, egyes-kettesben pedig a portugál ligában tavaly 24 pontos átlagot felmutató amerikai Millert. Elképzelhető hogy valamelyikük, vagy akár mindkettőjük szerepet kaphat a szerdai mérkőzésen.
- Az Atomnál Fodor Gergő és Sitku távozásával nyáron megbomlott a csapat magyar magja, a két válogatottat nem lesz egyszerű pótolniuk, de az ASE anyagi lehetőségeit ismerve ezt meg fogják oldani, méghozzá külföldiekkel. Bár a felkészülési tornákon nem szerepelt valami jól a Paks, látszott, hogy nagyon tudatosan készülnek, gyakorolnak. Abban is biztos vagyok, hogy előbb-utóbb összeállnak, s továbbra is a magyar A-csoport egyik meghatározó csapata lesznek - mondta az ellenfélről Váradi Attila.
A szakember elégedettségének adott hangot a bajnoki nyitányon mutatott szombathelyi formával kapcsolatban. Mindenki hozzátette a saját részét a Szolnok legyőzéséhez, mondta. A paksi találkozóról megjegyezte: tipikusan olyan meccs lesz, amikor egy kiscsapat megy a nagycsapathoz.
- Akkor van esélyünk, ha saját akaratunkat, stílusunkat rá tudjuk erőltetni vendéglátóinkra. Szerintem nekünk nagyobb hátrány Kálmán Laci hiánya, mint odaát Davis vagy Smith kiesése. Az ASE kerete bővebb, ők könnyebben tudják pótolni a sérülteket. Mindent megpróbálunk, de ha úgy alakul, gyakorolni fogunk a ránk váró közelgő erőpróbákra. A célunk az, hogy tartósítani tudjuk a Szolnok ellen mutatott játékot, hozzáállást, lelkesedést - érzékeltette a szakvezető.