Nem idényeleji dobóformával kezdte a Falco Kupát a sárga-fekete alakulat

Nem idényeleji dobóformával kezdte a Falco Kupát a sárga-fekete alakulat 100 pontot kapott a Dombóvár a kupa első napján a házigazdáktól. A vártnál sokkal kevesebben foglaltak helyet a lelátókon, a hételeji edzőmérkőzésre sokkal többen kijöttek. Igaz, most 1600 forintot kellett volna leszurkolni a pénztáraknál…

Ezért aztán a nézők többsége bérlettel érkezett, egyszerre ugyan több pénzt kell kiadni, viszont az idény összes mérkőzését jóval olcsóbban lehet végig nézni.

A vendégeknél is alaposan átalakult a csapat, az osztrák edző mellé érkezett négy amerikai is. A Dombóvár már túl van egy felkészülési tornán, Horvátországban szereztek egy harmadik helyet. A Gibson vezényelte alakulat nyított két duplával, de ezzel véget is ért a pünkösdi királyságuk. Egy 7-0-ás szombathelyi roham után a sérüléséből felépült Borszéki rámolt be egy hármast, majd Hudson is bizonyította, nem véletlenül kellett várnia a szerződése aláírásának at utolsó napig. A vendégeknél az amerikaiak húzták a szekeret, de ők sokkal többször erőltették az egyéni játékot.

A Falconál pont az ellenkezőjét tapasztalhattuk, sokszor talán fölöslegesen adták tovább a labdát ziccer helyzetben is. A 10 pontos előny birtokában sorra jöttek a pontos dobások, Pankár mellett Perincic is belelendült a játékba, sokkal jobb teljesítménnyel rukkolt elő, mint az első edzőmeccsen.

A szünet után elkezdték a felzárkózást a tolnaiak, elsősorban Simon betöréseinek köszönhetően. A negyed közepén már egál volt az állás, az eladott labdákból könnyű gólokat szerzett a Dombóvár. Sok hiba fordult elő a mérkőzésnek ebben a szakaszában, ebből a kék mezes vendégek jöttek ki jobban. Egy rövid ideig át is vették a vezetést, de Hudson és a 13 gólpaszt adó Kálmán vezetésével ismét fordított a Falco. Hiába kért a tolnai mester kétszer is időt, mert amíg a Falco bedobta a büntetőket, addig a dombóváriak képtelenek voltak betalálni gyűrűbe az ellentámadásokból.

A befejezés előtt 1 másodperccel Hudson értékesítette a büntetőket, ezzel simán nyert a Falco 100-66-ra. Holnap következik az Oberwart, akik a nyítómérkőzésen 74-68-ra verték a Zalaegerszeget.

Az állás az első nap után:
1. FALCO SZOVA KC 100-88 2
2. Oberwart Gunners 74-68 2
3. ZTE 68-74 1
4. Dombóvár KC 88-100 1

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Címvédésre készülnek Kálmánék

Pénteken kezdődik és vasárnapig tart Szombathelyen a nyolcadik Falco-Csatár Kupa. A négy résztvevő csapat edzője egyaránt győzelemre készül, így garantált a parázs hangulat az Arena Savariában. A tornán a Falco tovább teszteli Perincicet.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!