Remekül kezdődött a hagyományos soproni Krasznai-kupa a Falco KC Szombathelynek, hiszen a sárga-feketék a combbevérzéssel bajlódó Kálmán László - a kapitány még a Falco-kupán kapott egy medvepuszit a lábára - nélkül is legyőzték a két külföldivel felálló bajnok Marc-Körmendet.
További jó hír, hogy nem sokkal a meccs előtt megérkezett a régen várt mexikói erőcsatár, a 24 éves 208 centi magas Jesus Ramses Benítez, aki ahhoz azért túl fáradt volt, hogy két naputazás után vállalni tudja a játékot. Kálmán és a szombaton várhatóan debütáló dél-amerikai hiánya nem sok jót ígért, Mujanovics vezérletével az elején alaposan meg is ugrottak a Rába-partiak (16:4) akiknél a tengerentúli Nixon mellett a cseh irányító Soukup is pályán volt.
A válogatott bedobó Pankár Tibor vezérletével azonban komoly offenzívát indított a fiatal FKC, s 24:23-ra már a sárga-feketék vezettek. A folytatásban viszont megint rendre pár pontos piros-fekete előnyt mutatott a soproni egyetemi csarnok eredményjelzője, a negyedik negyedet is a Grebenár nélkül felálló körmendiek indíthatták jobb pozícióból. Ehhez képest Gráczerék nem adták fel, fordítottak, s a vége előtt néhány másodperccel egypontos szombathelyi vezetésnél Henrik félpályáról dobott triplája biztosította be az előzmények ismeretében kissé meglepő, ám a találkozót látva annál megérdemeltebb falcos győzelmet.
Falco KC Szombathely - Marc-Körmend 71:67 (22:23, 14:21, 18:11, 17:12). - Sopron, Egyetemi Sportcsarnok, 100 néző, vezette: Pálla, Katona.
Falco: Gráczer 9/3, PANKÁR 16/6, HENRIK 14/6, BORSZÉKI 17/6, FEIGL 12. Csere: Horváth R. -, Horváth B. 3/3, Kiss -, Szegedi -, Szabó -, Váradi -. Edző: Váradi Attila.
Körmend: SOUKUP 13/3, Nixon 13/6, Trummer 2, MUJANOVICS 20/6, Keresztes 9. Csere: Ferencz 3/3, Vavra P. 5/3, Kutasi 2. Edző: Zsebe Ferenc. Váradi Attila: - Azokat a dolgokat próbáltuk megcsinálni, amiket egész héten edzésen gyakoroltunk. Több-kevesebb sikerrel sikerült is megvalósítanunk az elképzeléseinket, s ha pici szerencsével is, de megnyertük a meccset. Zsebe Ferenc: - A csapattal együtt én is nagyon szégyellem magam.