Megkezdte a Falco KC

Bár a fiatalabb játékosok már egy hete edzésbe álltak, az igazi felkészülést csak hétfőn kezdte meg a megfiatalított szombathelyi kosárlabdacsapat

Bár a fiatalabb játékosok már egy hete edzésbe álltak, az igazi felkészülést csak hétfőn kezdte meg a megfiatalított szombathelyi kosárlabdacsapat, amely a jövőben főként utánpótlására kíván támaszkodni. Július 28-án délelőtt a Sugár úti sportcentrum atlétikai pályáján tizenhárman, Kálmán László, Pankár Tibor, Gráczer Zsolt, Borszéki Csaba, Feigl Imre, Henrik István, Horváth Bence, Kiss Zoltán, Szegedi Gergő, Horváth Roland, Mitterstiller András, Váradi Kornél és Will Tamás rótta a köröket, egyedül az ifi-válogatottnál lévő Szabó Zsolt hiányzott az új tréner, Váradi Attila által vezényelt foglalkozásról. A sárga-feketék egyelőre futó- és kondiedzésekkel egészítik ki a labdás tréningeket. Az első edzőmeccsüket valamikor augusztus végén játsszák, ezen kívül száz százalékra vehető, hogy szeptember közepén részt vesznek a hagyományos Göcsej-kupán. Az is biztosnak látszik, hogy idén nem lesz Falco-kupa, lesz viszont, egy jó, négyes és ötös poszton egyformán használható légiósa a gárdának, már amennyiben azt az anyagi körülmények lehetővé teszik.

Az anyagi körülményekről annyit, hogy sikerrel járt az önkormányzat sportbizottságának tagja, Henrik István, aki a Falco KC tulajdonosi körének megbízásából a tavalyról felhalmozott tartozások kifizetésének módjáról és ütemezéséről egyeztetett a sárga-feketék három játékosával.

- Örömmel jelenthetem, hogy mindhárom kosaras, Kálmán László, Pankár Tibor és Gráczer Zsolt is elfogadta az általunk kínált új feltételeket, így valamennyien nálunk folytatják. Egyelőre még nem írták alá a szerződéseket, de minden apró részletben sikerült velük megállapodnunk - nyilatkozta Henrik István.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!