Zsoldos Pakson folytatja

Zsoldos András búcsút int Szombathelynek. A Falco KC volt mestere a következő szezonban a kupagyőztes Atomerőműt irányítja majd.

Néhány napja még cáfolta, hogy Paksra szerződne, kedden estére azonban változott a helyzet, megköttetett az alku, melynek értelmében nyártól Zsoldos András irányítja a bajnoki címet ugyan elvesztő, ám kupagyőzelemmel vigasztalódó Atomerőmű SE-t. A tréner Fodor Pétert váltja a kispadon.

- Minden olyan gyorsan történt, hogy még a szerződést sem írtam alá, csak szóban egyeztem meg a paksiakkal - felelte érdeklődésünkre az érintett mester, aki azt is elmondta: azt várják tőle, hogy visszahódítsa a bajnoki címet. Az ASE játékoskerete is változhat a nyáron, az viszont biztosnak tűnik, hogy Smith, Mészáros és Czigler marad. Fodor, Davis és Sitku sorsa még nem dőlt el, így azt is megkérdeztük Zsoldos Andrástól, van e olyan játékos a Falcóból,   akivel a Duna-parti városban is szívesen dolgozna együtt.

- Természetesen van egy-két ember, de ebben az ügyben konkrétan nem kerestem meg senkit, hiszen még nem dőlt el, hogy ki megy, illetve marad, azaz milyen posztokon szorul erősítésre új csapatom. Az viszont nem titok, hogy több volt játékosommal is elbeszélgettem, néhányukra ugyanis számítanék azon a bemutató edzésen, amit hamarosan tartani fogok az edzőtovábbképzőn - válaszolta a Falco KC Szombathely szakmai munkájának volt irányítója.

"Nekünk csak azt kell eldöntenünk,..."

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!