A Falco szerdán elutazhat Debrecenbe...
Duplára dupla, triplára tripla volt a debreceniek válasza, így egy jó ideig egyik gárda sem tudta leszakítani a másikat. A megszokottakhoz képest az egyetlen változást az jelentette, hogy Boldizsár, aki nem éppen vajkezéről híres, öt perc alatt két hármast is elsüllyesztett a szombathelyi gyűrűben. Pankár remekül semlegesítette Leet, s mivel Grant és Alexe a negyed közepén elkapta a ritmust, fokozatosan lépdelt előre a Falco: a 11. percben már 11 ponttal vezettek Kálmánék. Hanem Ráthonyi Tamás cseréi, de még inkább az, hogy zónára állította át csapatát, meghozta debreceniek által várt fordulatot. 33:33-nál kiegyenlítettek Tóth Gáborék, s a csereként beállt, pazarul játszó Ádám Béla révén (az irányító 10 perc alatt 15 pontig jutott), tartották a lépést a hazaiakkal. Bár a szünet előtt közvetlenül a sárga-feketék jártak előbbre, előbb Ádám, majd Lee a dudaszó pillanatában egyenlített (20. perc: 46:46). A krónikához tartozik, hogy a játékvezetők gyakorta fújtak szándékos faultot (az első játékrészben az ítéletek a Debrecent, szünet után főként a Falcot sújtották), s ezekkel általában éltek is a csapatok.
A harmadik negyed ismét Ádám Béla zsenialitásáról szólt. Mert hiába kezdett 7:0-val az FKC, a csere-játékmester repítette hajdúságiak előbb 8:0-val válaszoltak, majd szép lassan átvették a kezdeményezést, s a 29. minutumban már 64:74 állt az eredményjelzőn. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Bukváék akkor tudtak meglépni, mikor Zsoldos mester a négy hibával játszó Grantet a padra ültette, s egy ideig pihentette Heinlét is.
A zárónak hitt felvonás amolyan üldözőversennyé alakult. Kálmán, a fantasztikus napot kifogó Alexe és Heinle révén 71:81-ről egyenlített a Falco KC. A rendes játékidő végeredményét Ádám két jó büntetője alakította ki 4 másodperccel a vége előtt.
A hosszabbítást már a kipontozódott Kálmán és Grant nélkül játszották végig a házigazdák. Hol egyik, hol másik csapat vezetett, az ötödik perc vége előtt 15 másodperccel még döntetlen volt az eredmény. Alexe a Falco támadását indíthatta volna, de a bírók elvették tőle a labdát. Nyolc másodperc volt hátra, jöhettek a Vadkakasok, de Lee ellen belemenést fújtak. A Falco oldalbedobása következhetett (2 mp volt hátra), Alexe a félpályáról Heinle kezébe repítette a labdát, az erőcsatár pedig egy zsákolással tett pontot az ízig-vérig play-off derbi végére: 115:113.
Egyenlített tehát a Falco KC, a három nyert meccsig tartó pároscsata állása 2:2, döntés szerdán hattól Debrecenben. A nyertes ellenfele az elődöntőben a Körmend.
Falco KC Szombathely-Debreceni Vadkakasok 115:113 - hosszabbítás után (31:22, 15:24, 25:31, 29:23, 15:13).- Szombathely, 900 néző, vezette: Szabó IV. Gy., dr. Vígh.
Falco KC: KÁLMÁN 21/3, ALEXE 25/18, PANKÁR 17/12, HEINLE 24/3, GRANT 19/6. Csere: Borszéki -, Dénes 7, Gráczer 2. Edző: Zsoldos András.
Debrecen: Fodor M. 4, LEE 22/12, GREEN 15, Boldizsár 8/6, Bukva 12. Csere: TÓTH G. 6, Gémes 6, ÁDÁM 39/15, Lakatos 2. Edző: Ráthonyi Tamás.
Az eredmény alakulása: 3. perc: 5:4, 7. perc: 22:14, 11. perc: 33:22, 16. perc: 35:35, 22. perc: 53:46, 29. perc: 64:74, 33. perc: 78:83, 38. perc: 94:90, 42. perc: 105:105, 44. perc: 111:111.
Kipontozódott: Tóth G. a 36., Kálmán a 37., Grant a 38. percben.
Zsoldos András: - Óriási küzdelmet vív egymással a két csapat. Ilyen meccsekért érdemes ezt a szakmát csinálni. A fiúknak ma nem csak óriási szívük volt, de nagyon tudatosan is játszottak. A győztes kosár is egy ilyen figura eredménye. Egyébként remélem, hogy az ötödik meccset a játékosok dönthetik majd el.
Ráthonyi Tamás: - A forgatókönyv a régi: megint nyerési esélyünk volt.
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.