A sárga-feketéknél a héten többen is sérüléssel bajlódtak. Doyne izomhúzódást szenvedett, Kálmán László feje pedig a Paks elleni kupadöntőn tört be. Mindkét kosaras csak csütörtökön este edz először, de mindketten játszani fognak.
Ciric és Pankár is játékra kész
Szrecsko Szekulovics edző fontosnak tartja, hogy csapata legyőzze a Szolnokot,
hiszen játékosainak vissza kell szerezniük önbizalmukat az elveszített kupadöntő után.
A tréner optimistán várja a találkozót, nem is csoda, hiszen a bajnokságban először
miden kosarasára számíthat.
Visszavágnának az őszi vereségért
Váradi Kornél szerint veszélyes ellenfél a Szolnok. A fiatal kosaras azt
mondja, felkészültek az ellenfélből és szeretnének visszavágni nekik az őszi vereségért.
A Szolnok nem adja könnyen magát
A vendégeknél is vannak sérültek. Jurkunas a Paks elleni bajnokin már játszott
ugyan, de hosszú ideje húzódó sérüléséből még mindig nem épült fel teljesen.
Molnár Andrásnak pedig derékproblémái vannak. Mindkét kosaras játéka kérdéses a
szombati rangadón.
Pór Péter, a szolnokiak mestere azt mondja, a Falco megérdemelte volna a kupagyőzelmet. Erős csapatnak tartja a listavezetőt, de mint mondta, nem fognak feltartott kezekkel érkezni Szombathelyre, hiszen fontos lenne számukra a győzelem, mert szeretnének minél előrébb végezni a tabellán.
Szokás szerint nehéz mérkőzésre számítok. Tudjuk, hogy a Falco már alapszakasz-első, de a kupakudarcot most biztos feledtetni akarják hazai pályán. Annak ellenére, hogy nem nyerték meg a kupát, azt mondom, hogy a Falco legjobb szerkezetű csapat, nekik van a legnagyobb tartásuk. Ezt már többször is bebizonyították a bajnokságban.
A paksi csapat és amerikai légiósaik extra napot fogtak ki a döntőben. Ha ez nem történik meg, biztos vagyok benne, hogy 15-20 ponttal nyertek volna a szombathelyiek. A bajnokság egyértelmű esélyese a Falco, de természetesen nem fogunk feltartott kézzel érkezni, hiszen nekünk is szükségünk van a győzelemre, szeretnénk minél előrébb végezni a bajnokságban mondta Pór.
A két csapat legutoljára december 15-én találkozott egymással. A Szolnok ekkor állította meg a Falco menetelését, és nagy csatában, 83-79-re hazai pályán legyőzte Kálmánékat. A sárga-feketéknél akkor Kazlauskas 25, Ciric pedig 21 pontot dobott, míg a Szolnokból Lopatka 22, Cziczás pedig 20 pontig jutott. A két klub elmúlt öt meccsének mérlege: három Falco és kettő szolnoki siker. A kosárarány is a szombathelyieknek kedvez: 412-363.
A vendégek jelenleg a negyedik helyen állnak a tabellán, 15 idei győzelmükből
azonban mindössze négyet szereztek idegenben.
Biztosan nem lesz ott a szolnokiak keretében a korábban Körmenden játszó amerikai,
Marcus Ledoux, aki megsérült, ezért a klub és játékos közös megegyezéssel
felbontotta az alapszakasz végéig szóló szerződést.
Információink szerint a Szolnokra küldött 200 darab jegy már elfogyott.
A találkozót a dr. Valovics István, Ádám József és Kóthay László hármas fújja.
A XXV. forduló további párosításai
A Falco meccsével egy időben négy találkozót rendeznek: az Atomerőmű
MAFC, az Albacomp Bodrogi Bau-Vásárhely és a Kaposvár-Univer összecsapásokat. A
Zalaegerszeg Sopron meccs szombaton este fél hétkor kezdődik.