A lelátón találta a füstbombát? Gyorsított eljárás a Körmend szurkoló ellen

Nem volt nehéz dolga a rendőrségnek, amikor elkezdte keresni azt a fiatalembert, aki a Polaroid Lami-Véd Körmend – Atomerőmű mérkőzésen füstbombát dobott a pályára. L. ZS. oszlopos tagja a piros-feketék szurkolótáborának.

Hollósi Gábor városi rendőrkapitány a Nyugat.hu-nak elmondta, megtalálták és tegnap kihallgatták azt a fiatalembert, aki a Final Four elődöntőjében füstbombát dobott az Arena Savaria küzdőterére. Megtudtuk azt is, hogy a 20 éves L. ZS a körmendi csapat meccseinek többségén jelen van, oszlopos tagja a szurkolótábornak.

- Azt mondta, ezen a napon is szurkolni jött, azonban a szektorban, a széke alatt talált egy füstbombát, amit meggyújtott és miután az „elkezdett nagyon füstölni” bedobta a lelátó és a pálya közötti területre. - mondta Hollósi. A fiatalember beismerte tettét, ugyanakkor a füstbomba bevitele még tisztázatlan. Azt gyanítjuk, hogy egy, a baráti társaságába tartozó hölgy csempészte be az Arenába. A fiatalember egyébként végig ragaszkodott állításához, mely szerint a szék alatt találta, de ez nyilván sántít, hiszen a mérkőzés előtt átkutatták a csarnokot. A bűncselekmény szempontjából egyébként ez lényegtelen, mert pusztán az a tény, hogy valaki egy ilyet bevisz a csarnokba, még nem bűncselekmény. A fiatalember ügyét gyorsított eljárással tárgyalják, két héten belül ítélet születhet.

Hollósi Gábor elmondta azt is, hogy az első hírek, melyek egy zöld pulóveres fiatalemberről szóltak, tévesnek bizonyultak.

Szemtanúkat keres a rendőrség
Az Unihall Kft. ügyvezetője feljelentést tett rongálás miatt. A feljelentést követően a rendőrség helyszíni szemlét tartott és megállapította, hogy a körmendi szurkolók használatára kijelölt vizesblokkokat leamortizálták. Hollósi Gábor azt mondta, valósággal háborús állapotok uralkodtak.

A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást. Nincs könnyű dolga, hiszen tettenérés nem történt.

- Ezt nem egy ember tette, ráadásul nemcsak a kupadöntőn, hanem előtte, a Falco – Körmenden is történt incidens. Az a tapasztalat a rongálásoknál, hogy ha nincs tettenérés, nagyon nehéz bizonyítani a bűncselekményt. Hiába rögzítünk ujjlenyomatokat, hajmintát, az illető jogszerűen is tartózkodhatott a WC-ben. Az mindenesetre meglep, hogy egyetlen körmendi szimpatizáns sem volt, aki megálljt parancsolt volna a rongálóknak. Miért nem mondta senki, hogy állj, fiúk! Ezt ne csináljátok! Tudom, hogy szinte reménytelen, de várjuk azok jelentkezését, akik elmondanák, mi történt és kik voltak, akik elkövették ezt a bűncselekményt. Ha őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondjam, hogy valóságos csodára és arra van szükség, hogy a körmendi szurkolók rájöjjenek, ezeket az embereket nem érdemes védeni és ki kell vetni maguk közül ahhoz, hogy bizonyítani tudjunk bármit is.

A Polaroid Lami-Véd Körmend elhatárolódik a történtektől és azt ígérik, a nyomozás végén megteszik a szükséges lépéseket.

A körmendi kosárlabda klub teljesen elhatárolódik a kupadöntőn történt szurkolói rendbontásoktól, mélységesen elítéljük a dolgot és sajnálatunkat fejezzük ki. Természetesen a vizsgálat lezártkor, annak eredményétől függően és a törvényeket tiszteletben tartva fogunk eljárni. - mondta Szalay Márton ügyvezető a Nyugat Rádiónak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!