Biztos, 96:84-es győzelmet aratott a Szolnok felett, így a negyeddöntőben a kívánt Debrecennel játszhat a Falco KC Szombathely együttese.
Nem a megszokott Falco-meccsek koreográfiája szerint alakult az eleje, ezúttal nem hullott triplaeső, volt viszont jó védekezés mindkét oldalon. 5:2-ről még fordított a Szolnok, a negyed hajrájában viszont már nem volt apelláta: Heinle által lendületbe jöttek a sárga-feketék, odaát hiába ügyködött Trepák, társai négy büntetőt is kihagytak. Falco-előny állt az eredményjelzőn még a kilencedik perc végén is, egészen addig, míg Anzulovic hármasával le nem zárult az első negyed. A folytatásban az ellenállhatatlan Brian Heinle percei következtek. Egyrészt 5:0-val kezdett az FKC, másrészt a hazaiak amerikai négyesével nem tudtak mit kezdeni a Tisza-partiak. Három triplát is bevágott, honfitársa Grant a lepattanókban, Kálmán pedig a pontokban volt segítségére. 32:25-re lépett el a házigazda, a félidő vége előtt nem sokkal Heinle kisebb gerincsérülése okozott gondot a szombathelyi kispadnak.
Térfélcserét követően gyorsan elrendezte a meccset Zsoldos András együttese. Az addig passzív Alexe és Dénes varázsütésre 8-8 pontot termelt, s akkor még nem szóltunk a vasi irányítóról, Kálmánról, aki válogatott formában kosarazott. A Szolnok az egyéni játékot erőltette, kevés sikerrel. Volt már 18 pont is a fór, idővel azonban csökkentette hátrányát az Olaj. A Falco vezetést azért így sem fenyegette különösebb veszély, Kálmánék jó teljesítményt nyújtva tíznél közelebb nem engedték az ellenfelet, s végül biztosan hozták a kötelezőt.
Sikerével a Falco az alapszakasz hetedik helyén zárt, s így a második helyen végző Debrecennel játszhatja majd a negyeddöntőt.
Falco KC Szombathely-Mol Szolnok 96:84 (18:20, 26:18, 28:23, 24:23).- Szombathely, 700 néző, vezette: Bodnár, Pálla.
Falco KC: KÁLMÁN 32/12, Alexe 11/3, DÉNES 12, HEINLE 23/9, GRANT 8. Csere: Gráczer 6/6, Pankár-, Borszéki 2. Edző: Zsoldos András.
Szolnok: Anzulovic 19/12, PAVLOVICS 24/6, Vaisvila 7/3, TREPÁK 19, Orosz 9. Csere: Stewart 6, Mérész Cs.-, Szarvas-. Edző: Zoran Martic.
Az eredmény alakulása: 3. perc: 5:2, 8. perc: 12:12, 12. perc: 29:22, 17. perc: 38:36, 22. perc: 51:38, 25. perc: 59:45, 34. perc: 79:67, 38. perc: 87:79.
Zsoldos András: - Nagyon akartuk ezt a sikert és rá is szolgáltunk. Reméljük a rájátszásban hasonló jó folytatás következik.
Zoran Martic: - Nem játszottunk jól, védekezésünkben hiányzott a kellő agresszivitás, támadásban pedig csapatjáték helyett egyénileg próbáltunk meg mindent megoldani.
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.