- A lefújás után nagyon csalódottan nyilatkozott, azt mondta, értetlenül áll a vereség előtt, hiszen soha ilyen gyengén nem játszott még a Falco, mint a Körmend ellen. Most, hogy aludt párat a történtekre, változott a véleménye?
- Persze, hogy szomorú voltam. De nem csak én, hanem a csapat is, hiszen tisztában voltunk a mérkőzés fontosságával. Egy biztos, a játékosok nagyon akartak nyerni vasárnap. Tapasztalatból azonban azt mondom, hogy ilyen kiélezett helyzetben két dolog történhet. Vagy nagyon jól játszol, vagy becsődölsz. Abban biztos vagyok, hogy a Körmend kihozta magából a maximumot, mi viszont ennél sokkal többre vagyunk képesek. Idén én még nem láttam így játszani ezt a csapatot. Rengeteget hibáztunk, sok volt az eladott labda, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, a gyűrűből is kifelé jött minden. Rossz napot fogtunk ki. Ennyi. Nem kell túldramatizálni a történteket. Tudom, hogy még egy ilyen gyenge meccsünk nem lesz!
- A játékosainak mit mondott az öltözőben?
- Mindig megbeszéljük, hogy ki mit hibázott. Kielemeztük a Körmend elleni meccset is. Szomorú voltam, de nem dühös, nem szidtam meg őket. Megyünk tovább, nincs időnk a sebeinket nyalogatni, hiszen szombaton már az Albacomphoz utazunk.
Egy ilyen vereség után mindig nehéz visszazökkenni a megszokott kerékvágásba, de most jövök én, és gatyába rázom a bandát. Higgye el, jó pszichológus vagyok!
- A Falco az elmúlt négy meccséből hármat elbukott. Hullámvölgybe került a csapat?
- Hát tudja, már nagyon fáraszt ez a kérdés. Akármerre megyek, akárkivel beszélek, mindenki ezt kérdezi. Rengeteg gondunk volt a szezon során. Példátlan sérüléshullám sújtott minket. Kisebb nagyobb időre kidőlt öt alapemberünk: Kálmán, Alekszejev, Ciric, Pankár, Kazlauskas. Miért nem arról beszélünk, hogy ilyen gondok mellett is öt meccsel a vége előtt megnyertük az alapszakaszt? Na de mindegy, nem akarom sajnáltatni magamat, magunkat.
- Szóval, ugorjuk át ezt a kérdés?
- Ne, nem kell. Aki ismer, az úgy is tudja, hogy engem soha nem zavartak a kritikák.
Nem tudom, miért gondolja azt mindenki, hogy minden meccsünket meg fogjuk nyerni. Minden csapatnál vannak jó és rossz periódusok. Nyilván nem úgy játszunk most, mint a bajnokság elején. De inkább most, mint később, hiszen számunkra a Magyar Kupa és a rájátszás a legfontosabb.
Nem tudom volt-e arra példa, hogy egy csapat öt meccsel a vége előtt alapszakaszt nyerjen Magyarországon. Szerintem évtizedek óta nem. Abban azonban biztos vagyok, hogy a klub több mint 20 éves fennállása óta ilyen jól még nem szerepelt. Most mégis mindenki azt hiszi, hogy ezzel a vereséggel vége a világnak. A szezon előtt senki nem gondolta volna, hogy a Falco ilyen jó lesz. Most persze mindenki okos, mindenkiből hirtelen szakember lett. De ha ilyen eredmény sem elég, akkor nem tudom, mit kell még elérnünk. Ha világbajnokságot vagy olimpiát nyernénk, az sem lenne elég.
- Bizonyára Önhöz is eljutott a hír, amely szerint a Falco direkt vesztette el a Körmend elleni találkozót.
- Hát, én ilyen hülyeséget még életemben nem hallottam! Felháborítónak tartom, hogy egy ilyen fontos meccs előtt egyesek ezzel zavarják a játékosaimat. Olvasom a fórumot én is. Látom a beceneveken írt vádaskodásokat. Nem szeretem az ilyet. Álljanak elém, ha akarnak, megtalálnak. Nézzenek a szemembe és mondják el a problémájukat. Állni fogom a tekintetüket. Tiszta a lelkiismeretem. Én soha életemben nem csaltam, és nem is fogoki! A csapatom minden egyes meccset meg akar nyerni. De van, hogy ez nem sikerül. Ez a sport Uraim!