A legutóbbi négy mérkőzését nyerő Atomerőmű otthonába látogat szerdán a Falco KC Szombathely. Hogy milyen eséllyel indul harcba a mostanság szintén ragyogó formában játszó sárga-fekete alakulat, az nagyban függ attól, hogy a sérüléssel, illetve betegséggel bajlódó Alexe, Grant, Borszéki, Sallay kvartettből hányan tudják vállalni a játékot. Jó hír, hogy a tüdőgyulladását lassacskán kiheverő román hátvéd és a hátizomproblémákat maga mögött hagyó amerikai center már edzett, ugyanakkor a két fiatal magyar játékos, Borszéki Csaba (ő húzódást szenvedett Kaposváron) és Sallay Gábor (szalagszakadás) egyelőre harcképtelen. Pedig centerekre nagy szükségük lenne a szombathelyieknek, kiváltképp a Paks ellen, ahol a válogatott Czigler és Sitku mellett a litván Jurgilas és a Boszniából igazolt 24 éves kanadai Smith is otthonosan mozog a palánkok alatt.
Az esélyeket illetően bizakodással töltheti el a vasiak mesterét, Zsoldos Andrást, hogy csapata a hét végi bajnokin egy légióssal is a hajráig partiban volt Kaposváron. Két, netán három külföldivel a soraikban bizonnyal nem vallanának szégyent az Atom ellen sem, sőt, noha Zsoldos András a győzelem igényével küldi pályára övéit, ezúttal egy kiskülönbségű vereség is beleférhet. Mert ne feledkezzünk meg arról: jövő szerdán 18 órától a Sugár úti sportcsarnokban hátravan még a visszavágó. Márpedig idén Szombathelyen még egyetlen közvetlen élcsapat sem tudott nyerni. Kezdve az Albacomptól a Debrecenen és a Kaposváron át a Zalaegerszegig. Szóval a cél a győzelem, de ez esetben egy szoros eredmény is felérne egy sikerrel.