Ha Falco KC Szombathely és külföldi center, akkor az ez évi történéseket figyelemmel követő szombathelyi szurkoló túlzottan nem kezd el bizakodni, legalábbis nem látatlanban. A szó nélkül távozott Gerald Eaker helyére igazolt Greg Grantet edzésen látva viszont elképzelhető, hogy az FKC-drukkerek elővehetik optimista énjüket. A két portugál (Benfica, Porto), egy litván (Lietuvos), illetve lengyel (Polonia Varsó) megfordult tapasztalt amerikait (32 éves) nem kell noszogatni, magától is vevő a munkára, s bár ősszel nem játszott sehol, fizikálisan így is remek. Zsoldos András vezetőedző úgy véli, Grant, amennyiben megfelelő mennyiségű labdát kap a többiektől, honfitársával, Brian Heinlével ütőképes duót alkothat a palánk alatt. A tréner elégedett lenne meccsenként 13-14 Grant-ponttal, továbbá azt várja az amerikai fiútól, hogy lepattanói, blokkjai által erősítse a sárga-feketék mostanság nem éppen stabilitásáról híres védekezését. Greg Grant vizsgamunkája szombaton este héttől Szegeden lesz, a Szedeák elleni Magyar Kupa nyolcaddöntő visszavágón.
A szombathelyiek szerettek volna e héten edzőmeccset is játszani, ám eddig erre nem találtak alkalmas partnert, tekintettel arra, hogy Ausztriában folyamatosan zajlik a bajnokság, a Sopronnal és a Zalaegerszeggel pedig hamarosan a pontvadászatban is összemérik erejüket. Az ünnepekről egyébként mindenki szerencsésen visszaérkezett, a hétvégi tétmérkőzésre készülődve csupán az okoz kisebb problémát, hogy Dénes Gábor az egyik edzésen ráesett a térdére, amit ezért jegelni kellett.
Bár tétmérkőzésen még nem tesztelhette, ám néhány edzés is elég volt Greg Grantnek ahhoz, hogy meggyőzze Zsoldos Andrást, a Falco KC edzőjét.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!