Négyszázezres büntetés a Falcónak

A decemberi 6-i Falco-Debrecen mérkőzésen az egyik néző bántalmazta Szabó IV. bírót, a liga pedig büntetett.

A Férfi Hivatásos Kosárlabda Liga Versenybizottsága 400 ezer forint pénzbüntetést szabott ki a Falco KC Szombathelyre, mert a sárga-feketék Debrecen elleni (111:102) mérkőzésének első félidejében egy néző hátba vágta az oldalbedobáshoz készülődő Szabó György játékvezetőt. A bíró ekkor megállította a játékot, s a meccs addig nem folytatódott, amíg a magáról megfeledkezett fiatalembert a biztonságiak ki nem vezették a Sugár úti sportcsarnokból.

A Szabó István elnök vezette testület a büntetést tehát azért állapította meg, mert a határozat szerint tényleges erőszak történt a játékvezető sérelmére.

A Falco KC Szombathely a határozat kézhezvételét követően nyolc napon belül 170 ezer forint ellenében fellebbezhetett volna, ám Gráczer György ügyvezető ennek nem látta értelmét, így a büntetés időközben jogerőre emelkedett.

Ami az együttest illeti, 30-án még edzenek a fiúk (kivéve Brian Heinlét és Antonio Alexét, ők ugyanis az ünnepekre hazautaztak), aztán néhány nap szabadság következik, hogy 3-án immár feltöltődve folytathassák a munkát. Új centere egyelőre még nincs a gárdának, ám Gráczer György még nem mondott le arról, hogy a jövő év elejére Szombathelyre hozza az FKC harmadik, minden bizonnyal amerikai, külföldijét. Január 11-én amúgy a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágójára Szegedre utazik Zsoldos András csapata, a bajnokság pedig februárban folytatódik. Akkor 21 nap alatt hét mérkőzést játszanak majd Kálmánék, legelőször Szolnok ellen.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!